Illés
16 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Sírokat rongáltak a szikszói zsidó temetőben

2014.05.08. 16:41

Több mint ötven sírt rongáltak meg a szikszói zsidó temetőben, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Freund Jenő, a Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség elnöke az MTI-nek azt mondta, a rongálás az elmúlt hónapokban történhetett az amúgy lezárt temetőben, sok síremléket összetörtek, ledöntöttek, kiforgattak alapjából.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város zsidó temetőjét a második világháború után zárták le, oda évtizedek óta csak a szeretteiket gyászolók jártak. Ott nyugszik az egykori miskolci főrabbi, Rav Schük családja is.

A rongálást a napokban fedezték fel, a helyreállításokat pedig mihamarabb szeretnék megkezdeni.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta: rongálás miatt nyomoznak, és jelenleg is helyszínelnek a temetőben.

Füzesséri József, Szikszó független polgármestere azt közölte: százezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel.