Az egyik kishantosi bérlőnél elszakadt a cérna

2014.05.10. 22:20

Indulatosan szitkozódott, kitépte a földből a Greenpeace transzparenseit, és a civil szervezet egyik aktivistáját hasba is vágta a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által bérelt, a tavalyi vitatott földhaszonbérleti pályázatok eredményeképpen tíz részre szabdalt föld egyik új bérlője.

A zöld szervezet aktivistái békésen, paragrafus jellel ellátott transzparensekkel demonstráltak, a férfi agresszív fellépését nem viszonozták.

Amint az a Greenpeace által készített videón is hallatszik, az új bérlő többek között a következőket mondta a biogazdaság egyik ügyvezetőjének:

Húsz évig nem volt elég? Húzzon innen a picsába!

Mint azt korábban megírtuk, csütörtökön az egyik új bérlő ismét elkezdte a biogazdaság szerint jogtalanul elnyert földje kitárcsázását Kishantoson, ráadásul egy olyan területen, ahol már újra elkezdett kikelni a búza.

Az ügy miatt a Greenpeace levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben a Székesfehérvári Járásbíróság három birtokvédelmi perben hozott, április 25-i ítéletére hivatkozik. A három ügyből kettőben kimondták: továbbra is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a régi bérlő (Kishantos) között van jogviszony, így az új bérlőknek a Greenpeace értelmezése szerint „az adott földterülettel kapcsolatban semmilyen joguk nincs”.

A harmadik per tárgyalását elhalasztották, tudomásunk szerint pont annak az új bérlőnek az ügyében, aki pénteken agresszíven lépett fel az aktivistákkal és az ökogazdaság vezetőivel szemben.

A Greenpeace-től megtudtuk: szombaton újra biztonsági őrök jelentek meg Kishantoson, akárcsak pár héttel ezelőtt, és több traktor is dolgozik a földeken, szerintük jogtalanul.