Orbán először a KDNP-vel tárgyalt

2014.05.12. 11:09

A most alakuló új kormány az európai kereszténydemokrácia legjobb hagyományait fogja képviselni munkája során – hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának hétfő délelőtti tanácskozásán az Országházban.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a megbeszélésről az MTI-nek elmondta: a családok csődvédelme tekintetében legkésőbb a nyáron konkrét előrelépés történik. A KDNP frakciója átadta a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos törvény koncepcióját, illetve jelezte, hogy társadalmi szereplőkkel – nagycsaládosokkal, egyházakkal – konzultációba kezd az ügyben.

A kérdés aktulitását fokozza, hogy a parlament még hétfőn döntést hozhat a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, egészen addig, amíg „a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály megszületik” – írta az MTI.

Orbán Viktor a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat keretében elsőként a KDNP képviselőcsoportjával tárgyalt, ezt a nap, illetve a hét folyamán még számos megbeszélés követi.

A miniszterelnök korábban a Facebookon osztotta meg hétfői napirendjét: a KDNP-vel való egyeztetés után találkozik még az MTA, az MMA és az ÁSZ elnökével, a 13 nemzetiségi szószólóval, a Kúria és az OBH elnökével, valamint a legfőbb ügyésszel is.