Mondtam, hogy a lakásodban fogunk megölni

2014.05.16. 17:35
Elloptak több raklapnyi rágót, aztán a lopott szajrét is lenyúlta valaki. A nehézfiúk Palikára gyanakodtak. De Palika az éjszakai élet egyik ismert figurája, Szomora Béla védelme alatt állt. Egy alvilági konfliktus anatómiája.

Gyula odament a mellettem fekvő, eszméletlen Pityukához és kétszer fejbe rúgta. Pityuka oldalt feküdt, és a Gyula kajakra, mint egy futball labdát, szemből arcon rúgta kétszer. Én mondtam is neki, hogy „mekkora egy patkány gyerek vagy te”. 

(Részlet Szomora Béla vallomásából.)

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte idén áprilisban a gödöllői járásbíróság azokat a férfiakat, akik 2010. január 5-én betörtek Szomora Béla gyáli házába, hogy elégtételt vegyenek nevelt fián, Palikán. A ház berendezését, Szomorát és az ő védelmére kelő barátait összeverték, volt, akit meg is késeltek. 

Az az átkozott rágó

Szomora Béla ismert név az éjszakában. Az alvilágban a "nagy öregek" között emlegetik. A nyolcvanas években ő is ahhoz az elit betörőcsapathoz tartozott, amelynek tagjai a kilencvenes években az olajozás kulcsfiguráivá váltak. Csak ő később nem olajban utazott, hanem diszkói voltak szerte a városban. Amikor a Heti Válasz a magyar szervezett alvilág őstörténetértől írt, Szomorát is megemlítették a cikksorozatukban.

gum
Fotó: szarvas / Index

Szomorát a támadói is jól ismerték, de nem a Heti Válaszból. Az egyik támadó, K. Csaba ugyanis a kilencvenes években kidobó volt a fővárosi Gulliver és a Nirvana bárban, innen a barátság - mesélte az Indexnek Szomora. 

Most mégis volt egy rendezetlen konfliktusok. Egy évvel korábban ugyanis tizenhárom raklapnyi rágógumit loptak el egy kamionról, ami Spanyolországba tartott. A negyvenmillió forintot érő szajré aztán valahogy Sz. Istvánhoz és három társához került. Mindenki boldog volt, egészen addig, amíg a rágók el nem tűntek. Sz. Istvánék meg voltak győződve arról, hogy az árut Szomora Béla nevelt fiánál, Palikánál kell keresni. K. Csaba ezért felhívta Szomorát telefonon.

Csaba a telefonba azt mondta nekem, hogy a Palikával üzleti gondja van, mert hogy a Palika állítólag lenyúlt tőle 3 raklapnyi rágógumit, és ők ezért a Palikát meg akarják verni. Én mondtam, hogy ne legyen balhé, jöjjön át, beszéljük meg.

- mondta vallomásában Szomora. 

Másnap egy benzinkútnál találkoztak. Szomora elmondása szerint akkor már meglehetősen idegesek voltak K. Csabáék. Palikát akarták, de végül abban maradtak, hogy másnap átmennek Szomorához, ahol ott lesz a fiú is, és majd együtt megbeszélik a dolgokat. A benzinkutas találkozóra Szomorával ment egy ismerőse, B. Árpád is. Ő így emlékezett vissza a "tárgyalásra": 

(Csaba) elmondta azt is, hogy Béla iránti tiszteletből másképp kezelik az ügyet, és nem kapták fel Palikát és vitték ki az erdőbe, hogy vérébe fürdessék és kivallassák, hogy hol a rágó.

Minek kell beszélgetni?

Másnap Palika egyik barátja, Pityuka, éppen Szomoráék gyáli házához tartott. Már a kapunál érezte, baj van. Ezt így mesélte később a zsaruknak:

Amikor odaértem, akkor azt láttam, hogy 5-6 autó áll kinn az utcán (...) az egyik egy Audi Q7-es, a másik egy Porsche Cayenne, egy BMW és más gépkocsik. (...) Én a kinn várakozó emberek között elindultam fenti cím alatti ingatlan irányába. Eközben körülöttem arról beszélgettek, hogy minek kell beszélgetni, be kell menni és szét kell baszni mindenkit.

A ház földszintjén ekkor Szomora mellett még csak az unokaöccse, Kormi volt. Szomora takarítónője a ház felső emeletén dolgozott:

12-13 óra körül az emeleten takarítottam, amikor arra lettem figyelmes, hogy a földszinten nagy kiabálás támad. Ekkor feljött az emeletre három, számomra ismeretlen személy és azt mondták, hogy maradjak az emeleten. Ahogy mondták, egyértelművé vált számomra, hogy jobb, ha nem megyek le. 

Amikor Kormi meghallotta, hogy a támadók betörtek a lakásba és meg akarják ölni a nagybátyját, ijedtében ő is felfutott az emeletre. 

Szomorát a "vendégek" körbeállták. Szinte mindegyik támadóját név szerint ismerte:

Lajosnál volt egy kés, valami bicskaszerű, illetve ahogy körülnéztem 2-3 embernél pisztoly is volt. Mindenki beszélt, kiabált, hogy „Hol a Palika”, „adjam ki a Palikát”, „meghalsz te vén buzi, itt halsz meg a lakásodban”, „lejárt az időd”, „levágjuk a Palika fejét”, meg ehhez hasonlók.

Pik-Pak Gyula nem tökölt

Ebben a pillanatban lépett be a lakásba Pityuka. Ő az első rendőrségen tett vallomásában még felismerte a támadókat. Többeket néven is nevezett. Amikor észrevette, hogy egyikük meg akarja ütni Szomorát, közéjük állt. Ám ekkor állon vágta egy férfi. 

rózsa

Én az ütéstől a földre estem, eközben a zsebemben lévő késemért nyúltam, amit elő is vettem. Ekkor egy alkalommal nagy erővel fejbe rúgott a szintén ott álló, általam Pik-pak Gyulaként ismert férfi, majd ezt követően többen is elkezdtek rugdosni. Azt nem tudom, hogy ki és hány alkalommal rúgott meg, mert szerintem eszméletemet vesztettem. A legutolsó emlékem az volt, hogy a Szomora Béla azt kiabálta, hogy menjetek innen, mert jönnek a rendőrök és elvisznek mindenkit. 

Amikor Pityukát leütötték, egy Júmen néven ismert férfi Szomorát is lecsapta. "Maradj lent a földön!" – mondta neki, miközben a mellkasára taposott. A többiek közben a nappali bútorait törték össze és nekiálltak verni Szomora barátait is, akik időközben bejöttek a lakásba. Amikor verték őket, egyikük odaszólt a földön fekvő Szomorának:

Látod, mondtam, hogy a lakásodban fogunk megölni.

Ekkor Palika és az ő barátai is megjelentek a lakásban. Hiba volt. Palika egyik barátjával, C. Tamással nehezen bírtak a "vendégek".

Hallottam olyat is, hogy valaki kiabál: "nézd meg, 8-an nem tudjuk megverni ezt a parasztot, nem megy le". Ezt a Tomira mondták, mivel ő nagydarab, 160 kiló és 2 méter, jobban bírta a verést.

– vallotta utólag Szomora.

C. Tamást meg is késelték. De Pityukának sem volt túl jó napja. Amikor eszméletlenül a földön feküdt, Szomora vallomása szerint belerúgtak, mint egy focilabdába:

Gyula odament a mellettem fekvő, eszméletlen Pityukához és kétszer fejbe rúgta. Pityuka oldalt feküdt, és a Gyula kajakra, mint egy futball labdát, szemből arcon rúgta kétszer. Én mondtam is neki, hogy „mekkora egy patkány gyerek vagy te”. 

A támadók ezután Palikát akarták megdolgozni, de ő gyorsabb volt. Kiugrott a konyha ablakán és elmenekült. A vele együtt a lakásba érkező öccse, Péter is menekülőre fogta, de ő kevésbé volt szerencsés, késsel megszúrták a fenekét. Csak utána tudott kiugrani az ablakon.  

A támadók ezután nekiestek Korminak, aki éppen csak lemerészkedett az emeletről:

Engem a nagybátyám által Csabinak és Lalinak nevezett férfiak támadtak meg egy-egy székkel. Egyikük, a Csabi rám dobta a széket, de azt még ki tudtam védeni, ekkor sérült meg a jobb csuklóm, majd a Lali a kezében lévő székkel leütött, majd a Csabi ököllel fültövön vágott. Ekkor sérült meg a fejem és a fülem. Én ekkor a földre kerültem, ahol már nem bántalmaztak tovább, egész egyszerűen arrébb dobtak a konyha irányába. Én ekkor megszédültem, felálltam és kiugorva az ablakon elmenekültem.

rózsa 2

Amikor a váratlan látogatók már mindent összetörtek és mindenkit összevertek, kirohantak a házból és búcsúzóul késsel kiszúrták a ház előtt álló egyik autó kerekét. A takarítónő utólag ez mesélte:

Az egész pár percig tarthatott, majd hirtelen csönd lett. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy egy csomó ember szalad ki a házból, kocsikba szálltak és elhajtanak. Utána lejöttem az emeletről és láttam, hogy két személy, akiket csak látásból ismerek és a Béla baráti körébe tartoznak, véresen fekszenek, össze vannak verve.

Amikor már minden elcsöndesedett, Kormi is visszatért a házba. 

Amikor visszamentem, akkor azt láttam, hogy Tamás lábából folyik a vér, a szeme alatt nagy sérülést láttam. A Pityuka tántorgott, nem tudta, hogy hol van, a nagybátyám pedig annyit mondott, hogy megütötték és megrúgták. (...) Orvost nem hívtunk, inkább egy ismerős vitte be a sérülteket előbb az orvosi ügyeletre, majd a Merényi Kórházba.

...és a rágókkal mi lett?

A rendőrségi vallomásokban először a sértettek több támadót néven neveztek. Későbbi vallomásukban már azt állították, nem tudják, ki bántotta őket. Szomora az Indexnek azt mondta: barátai azért változtatták meg később a vallomásaikat, mert kiegyeztek a támadókkal. Ezzel pedig elárulták őt.

Az ablakon kiugró Palika és az öccse hasonlóan vallott. Utolsó vallomásaikban már azt mondták, igaz, hogy a támadók szétverték a házat, de semmilyen balhé nem volt. Szomora azt nem tudja, hogy végül rendezték-e nevelt fiával a rágós konfliktust vagy sem, merthogy azóta nincs beszélő viszonyban Palikával.