Állítólag meggyőzőek a bizonyítékok Kovács ellen

2014.05.19. 13:48
A Jobbikon kívül meggyőzték az ellenzéket azok az információk, amelyeket a szakszolgálatok képviselői mondtak a jobbikos Kovács Bélát érintő kémvádról a parlament nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

Alapos a gyanú, hogy Kovács Béla hírszerzői és kémtevékenységet folytatott, kapcsolatot tartott fenn az orosz szolgálatokkal, és ez a kapcsolat szervezetszerű, illetve konspirált volt – mondta a parlament Nemzetbiztonsági bizottságának hétfői ülése után Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke. Az is kiderült az ülés után, hogy a szakszolgálatoknak kép és hangvételek is a birtokukban vannak, mint bizonyíték Kovács ellen - erről szintén Németh Szilárd beszélt.

Németh szerint bizonyítékok vannak arra, hogy Kovács kapcsolatot tartott fent az orosz titkosszolgálattal és ez a kapcsolat szervezetszerű és konspirált volt. Ezért az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentését és a Legfőbb Ügyészség eljárását jogszerűnek tartja a Fidesz. Ugyanakkor Némethet megdöbbentette, hogy ennek ismeretében is bagatelizálja a Jobbik az ügyet és foggal-körömmel védi Kovács Bélát. 

Molnár Zsolt a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerint is meggyőzőek voltak a szakszolgálat bizonyítékai, és ő is úgy gondolja, hogy megalapozott az ügyészség gyanúja. Molnár az újságíróknak azt mondta, hogy van kémügy, de nem olyan mint a James Bond filmekben láttunk, ezzel arra utalt, hogy a kémkedés nem csak hadititkok kiadását jelenti, hanem ennél sokkal szélesebbkörű magatartásforma.

Az LMP képviselője, Szél Bernadett azt nyilatkozta: „nem egy összeesküvés-elméletről van szó”, a magyar szolgálatok hosszú ideje végzik ezt a munkát, és mindez szerinte arra utal, hogy az orosz befolyásszerzési törekvések felerősödtek Magyarországon. Azt is mondta: kémkedni nemcsak úgy lehet, hogy valaki képzett kém.  Arról is beszélt, hogy emiatt az - Oroszországot is érintő - ügy miatt át kell gondolni a paksi erőmű bővítésének ügyét is.

Egyedül a Jobbik tartja továbbra is lejáratásnak az egész kémügyet.  Vona Gábor, a párt elnöke szerint aljas és átlátszó rágalomkampány indult pártja ellen, a kampány célja, hogy megroppantsák a Jobbikot az EP-választás előtt. Neki gyanússá teszi az időzítést, hogy sajtóhírek szerint Joe Biden amerikai alelnök a Jobbik meggyengítését kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, s az is furcsa, hogy ha valóban 2009 óta vizsgálódtak Kovács Béla ügyében, akkor miért éppen most, az EP-választás előtt keletkezett egy ilyen ügy.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja jelezte: a testület ülésének a szakszolgálatok meghallgatásáról szóló részét hosszú időre titkosították, így érdemben nem tud róla beszámolni, ugyanakkor egyetlen olyan dolgot sem hallott az ülésen, ami a Btk. bármely tényállását kimerítené.

Vona Gábor a Jobbik elnöke ugyanakkor azt mondta, hogy a bizottságban elhangzottak egyáltalán nem meríti ki a büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusait,  és nem érti miért kémkedett volna Kovács Béla. 

Kovács Bélát próbálta a sajtó szóra bírni, de ő azt mondta, hogy egy szegedi fórumra kell mennie, ezért váratlanul elrohant, helyette Vona Gábor és Mirkóczki Ádám válaszolt a kérdésekre. 

Kovács Béláról a múlt héten írta meg a Magyar Nemzet, hogy mentelmi jogának felfüggesztését – az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt – Brüsszelnél kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség. A Moszkva iránt erősen elkötelezett politikus ellen április elején az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést. Kovács Béla tevékenysége már korábban felkeltette a polgári kémelhárítás figyelmét. A képviselő ugyanis rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat.