Eltűnt egy pénzszállító a VIII. kerületben

2014.05.20. 15:03 Módosítva: 2014.05.20. 20:18

Eltűnt egy pénzszállító cég alkalmazottja egy pénz szállítására alkalmas táskával kedden Budapest VIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

CapturedImage
Fotó: Olvasónk

A pénzintézettel szerződésben álló pénzszállító vállalat egyik alkalmazottja eltűnt a VIII. kerületi Futó utcában az összes készpénzzel, ami az egyik pénzszállító táskában volt.

A rendőrség szerint az alkalmazott délelőtt 10 óra 20 perc körül egy a Budapest, VIII., Futó utcában lévő pénzintézetnél átvett egy készpénzt tartalmazó táskát, majd ezzel ismeretlen helyre távozott. Az MTV Híradója szerint a táskában több millió forint volt.

A rendőrség sikkasztás miatt indított eljárást- mondta el az Indexnek a BRFK ügyeletese.

A vagyonvédelmi dolgozók egyik szakszervezetének vezetőjét kérdeztük az ügyről, és csak annyit fűzött hozzá:

Én csak azt csodálom, hogy nem naponta tűnik el egy-egy táska. Mire számítanak havi 70 ezer forintos fizetés, napi 12 óra munka mellett?

Közben kiderült, ki volt az elkövető, mert a rendőrség este országos elfogatóparancsot adott ki Jakab Richárd 22 éves budapesti lakos ellen. A fotóját is mellékelték:

Kérik, hogy aki a képen látható személyt felismeri, hívja a 06-1-443-5000 telefonszámot.

Jakab Richárd a Facebookja szerint egy budapesti gimnáziumba járt és nagy Harry Potter-rajongó. Két testvére van, húszéves húga kétszeres magyar bajnok női focista. A közösségi portálon megadott mobilszámán próbáltuk keresni, kicsöngött, de nem vette fel.