Viola
-5 °C
-2 °C

Kovács Béla kórházba került

2014.05.20. 14:40

Kovács Béla kórházba került, közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, aki  Kovács Béla, a kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselő ügyével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót kedd délután, a Képviselői Irodaházban. Mirkóczki állítása szerint Kovácsnak tegnap mellkasi fájdalmai lettek, de ennél többet a család kérésére nem árult el a képviselő állapotáról.

Mirkóczki emellett bírálta Németh Szilárdot, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagját. Szerinte annak, amit Németh mondott a Kovácsról szóló bizottsági meghallgatásról, az egyik fele nettó hazugság, a másik fele pedig államtitok. Hazugságnak titulálta Némethnek azt az állítását, hogy a szakszolgálat képviselői kép- és hangfelvételekkel igazolták volna Kovács bűnösségét.

Mirkóczki elmondta, hogy ha igazak lennének a Kovács ellen felhozott vádak, akkor sem tekinthetnék hazaárulónak, mert nem Magyarország, hanem az EU intézményei ellen konspirált. De ők hisznek Kovács Bélának, hisznek az ártatlanságában. A Jobbik szóvivője szerint a Fidesz politikai célokra használja a titkosszolgálatokat. Hozzátette, hogy ha rendeltetésszerűen működnének a titkosszolgálatok, akkor súlyos dolgokat találnának a Fidesszel kapcsolatban, de ez nem azt jelenti hogy ők politikai célokra használnák, ha hatalomra kerülnének.

A kérdésre, hogy kit állítanának Kovács helyére, ha a politikus lemondana az EP-jelöltségről, Mirkóczki azt mondta: ilyen forgatókönyv nincs. Kovács egészségügyi állapotára reagálva pedig kijelentette, hogy méltatlan erről beszélni, ő is tud például olyan fideszes képviselőről, aki súlyos beteg, de nem fogja elmondani, hogy ki az. Szerinte az, ahogy és amiért most Kovácsot támadják, azzal a Fidesz-frakció fele a Moszadnak és a CIA-nek dolgozik.

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy Kovács Béla elrohant a legutóbbi sajtótájékoztatójukról, azt felelte, szerencsétlen dolognak tartja, de megérti. 

A Jobbik legutóbbi sajtótájékoztatója igazán izgalmasra sikeredett: Vona Gábor beszéde közben ugyanis gyermeki trükkel próbált meglépni Kovács Béla. Azt gondolta, míg az újságírók Vonára figyelnek, ő elhagyhatja a Képviselői Irodaházat, de Vonára senki sem volt kíváncsi, így a pártelnököt szinte félrelökve kezdett minden kamerás és fotós rohanni az EP-képviselő után.

<<A videót kötelező megnézni!>>

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!