Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Az MSZP már Budapestre gyúr

2014.05.23. 22:57

Indítsuk újra Budapestet! címmel tárgyalást kezdeményez a demokratikus parlamenti erőkkel az uniós választások után az MSZP, adták hírül honlapjukon a szocialisták. A mostani EP-kampányban többek között azért is bánnak egymással kesztyűs kézzel a korábbi baloldali ellenzéki összefogás most külön induló tagjai, mert már az áprilisi választások előtt megbeszélték, ősszel újra összeállnak az önkormányzati választásokra.

Mivel a szocialisták közleményében a parlamenti pártokat nevesíti címzettként, ezért az Együtt-PM, a DK és az MLP mellett ez újabb felhívásként értelmezhető az LMP számára, amellyel kapcsolatban április végén már felmerült, hogy az MSZP akár hajlandó is lenne beállni a zöldek jelöltje mögé ősszel. Akkor, bár Schiffer Andrásék is elismerték a megkeresést, végül semmi sem lett a dologból.

Azonban a választások után sokan az LMP-t okolták a Fidesz kétharmados győzelméért, ugyanis a kritikusaik szerint a legtöbb fővárosi kerületben nyerhettek volna a demokratikus ellenzék tagjai, ha az LMP is beáll az összefogás mögé. Schifferék válasza erre az volt, hogy egyfelől nem adják fel függetlenségüket olyanokért, akik szerintük nem érdemlik azt meg, másfelől a pár, korántsem biztos egyéni mandátum ára az LMP kiesése lett volna, amivel az újabb kétharmad így is, úgy is meglett volna.

Igaz, azt nem tudja megakadályozni az LMP, hogy visszalépjenek a javára, ráadásul az önkormányzati választásokon csak egyéni kerületek lesznek.