Az ország legundorítóbb menzakajái

2014.05.24. 10:57 Módosítva: 2014.05.24. 11:26
A dunakeszi közétkeztetés gasztronómiai csúcsteljesítménye, a répás zsömle után azt hittük, már nem érhet minket túl sok meglepetés, amikor belevágtunk az ország legundorítóbb menzakajáinak felkutatásába. Pedig ért, az ételek felét tulajdonképpen még felismerni sem tudtuk, annyira bizarr hozzávalókat kombináltak sokszor igen invenciózus megoldásokkal. Kulináris kalandok a három Michelin-csillag országában!

„Többször panaszkodtunk az igazgatóhelyettesnek az iskolai menzáról. Ő flegmán csak azt mondta, majd akkor panaszkodjunk, ha kukac lesz a levesben. Azt viszont ő sem gondolta volna, hogy pár nap múlva a frankfurti levesben tényleg kukacot találunk! Na nekem ennél több se kellett, fogtam a levest és bekopogtattam a kedves igazgatóhelyetteshez, mutattam a guszta kis kukackákat, akik holtan úszkáltak a levesben, hogy 'Tessék parancsolni'. Erre ő azt tudta mondani, hogy: 'Még mindig egészségesebb, mint a disznóhús' – írta egy olvasónk egy meg nem nevezett iskolából, képet sajnos nem küldött.

Persze vannak olyan iskolák, ahol a vezetőség nem csak egy flegma vállrándítással intézi el a levesben úszó kukacokat:

Lányom iskolája Budafokon található. Amikor az iskola vezetése látta, hogy a szülők mennyire fel vannak háborodva a rossz minőségen, sürgősen közölte velünk, hogy a szülők nem mehetnek be az ebédlőbe ezentúl,  és amennyiben a gyerekek lefényképezik az ételt, az rendőri intézkedést fog maga után vonni - írta egy olvasónk

Egy másik aggódó szülő szerint viszont, ha az ember megelégeli, hogy a gyermekét kétes minőségű ételekkel etetik, de az iskola vezetése ezzel mit sem törődik, bármikor fordulhat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih), amely az ő esetükben például egy hónapon belül kiszállt ellenőrzi a gyerek iskolájának konyháját. A répás zsömléről szóló cikkünk megjelenése után vizsgálatot indítottak abban az iskolában is, és kiderült, hogy a zsömléből csak a pritaminpaprika hiányzott, egyébként rendben volt minden.

A 15 gondosan válogatott legundorítóbb menzakaját az alábbi galériában nézheti meg:

Voltak olvasóink, akikben gyomorfogató nosztalgiarohamot indított a legundorítóbb menzakajákat kereső felhívásunk. Tamás például ezt írta: 

Sok évvel ezelőtt, még általános iskolába jártam Telkibe, amikor egérláb/egérfarkat találtunk a főzelékben. Igazából akkoriban még nem értékeltem, hogy örülni kellett volna neki, hogy volt hús a kajában, de ez most mindegy. Rendelt kaja jött, nem helyben főztek, kijött a szakács meg az apraja nagyja, hogy megvédjék magukat. Szerintük kapor volt a szőrös állat testrész. Többen mondták nekik, hogy akkor kóstolják meg, de erre senki nem volt hajlandó.

Judit pedig így emlékezett vissza '90-es évek menzás hősidőire:

Egy osztálytársnőmet próbaképp fizették be a szülei menzára. Első napján épp bableves volt, nem hazudok, ott úsztak a döglött zsizsikek a leves tetején, mind láttuk. A lány aznap jött ebédelni utoljára. De találtunk műanyag tányérfület a főzelékbe keverve (akkor nem adtak porcelánt), a műanyag, szétrágott szélű poharakban pedig minden nap úszott a bűzös, habos hipószagú mosogatólé.

Mit mondhatnánk még: jó étvágyat kívánunk!