Egyszer az életben jól akarta érezni magát a bankrabló

2014.05.24. 08:42

Csak jól akarta magát érezni egyszer az életben J. Richárd pénzszállító, aki kedden 25 millió forinttal lépett meg a Futó utcai K&H Bankból. A pénzből moziba ment, szemüveget vett, és 500 ezret fizetett néhány lánynak, hogy táncoljanak az ölében, írja a Blikk. J. Richárdot gyorsított eljárásban már el is ítélték, 4 év 8 hónap börtönre.

A Group4 biztonsági cég pénzszállítójaként dolgozó 23 éves férfi kedden a vállára csapott egy 25 milliós pénzeszsákot, majd egyszerűen elsétált a pénzzel. A Blikk szerint, miközben rendőrök hada kereste a férfit, ő beült egy moziba, és megnézte a Godzilla című filmet, majd egy gyorsétteremben csapott lakomát, aztán a Pókemberre is jegyet vett. Ezután egy optikusnál csináltatott egy új szemüveget 29 ezer forintért. Vett márkás tornacipőt, új farmert, játékkonzolt és egy menő órát. Az utóbbira mondjuk nem sajnálta a pénzt,  több mint egy milliót költött rá.

Este pedig egy night klubba látogatott el J. Richárd, ahol brókernek adta ki magát. Csupán egy narancslét ivott, és mivel fogalma sem volt, mennyit kell fizetni egy öltáncért, a lányok 500 ezer forintot kértek el tőle a szórkoztatásért. A Blikk úgy tudja, egy ilyen attrakcióért a környező klubokban maximum 60 ezer forintot kell fizetni. A szexklubbos kaland után a fiú végezni akart magával, még búcsúlevelet is írt, de a rendőrök hamarabb megtalálták.

J. Richárd az apja szerint a légynek sem tudna ártani. A család a pénteki tárgyalás előtt aggódva vette a körül fiút. Attól félnek, egy hónapot sem bír majd ki a börtönben.