Cigánynak hitte, acélbetétes bakanccsal hátba rúgta

2014.05.26. 19:35

Jogerősen két és fél év börtönre ítélte a Kaposvári Törvényszék hétfőn azt a 19 éves fiatalt, aki tavaly májusban azért támadt rá egy vele egykorú fiúra, mert a bőre színe miatt roma származásúnak hitte, írja az MTI. A vád szerint acélbetétes bakanccsal hátba rúgta a fiút, és amikor a földre esett, ököllel ütötte tovább, miközben szidalmazta.

A vádlott az első fokú tárgyalások alatt tagadott, még azt sem ismerte el, hogy ott lett volna annak a szórakozóhelynek a közelében, ahol a támadás történt. A másodfokon eljáró törvényszék előtt viszont már elismerte a támadást. Azt mondta: megbánta, amit tett.

A bíróság közösség tagja elleni erőszak bűncselekményében és könnyű testi sértésben találta bűnösnek. Másodfokon enyhébb büntetést kapott, mint első fokon. A törvényszék 13 hónappal csökkentette a rá váró börtönbüntetést azzal az indokkal, hogy a támadás idején még fiatalkorú volt, és korábban nem volt büntetve.