Még sincs meg a Fidesz kétharmada

2014.05.27. 12:33 Módosítva: 2014.05.27. 14:43
Ha kormánypárti elnök vagy alelnök vezeti az országgyűlési ülést, akkor nincs meg a kormánypártok kétharmada, Rogán ezért házszabály-módosítást kezdeményezett.

A házszabály módosítását kezdeményezte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője annak érdekében, hogy a 24 éves szokásjogot eltörölve, a parlament ülését levezető elnök is szavazhasson – írja a Napi.hu.

A lap úgy tudja, a parlament már tárgyalja a házszabály-módosítást, ami Rogán indoklása szerint megoldaná azt a „súlyosan antidemokratikus” helyzetet, amely korlátozza a levezető elnök szavazati jogát. Magyarországon a rendszerváltás óta soha nem szavazhatott a parlament ülését levezető elnök, kivéve, ha szavazategyenlőség alakult ki.

Rogán szerint azonban az unió számos országában nem ez a gyakorlat, így Németországban, Franciaországban vagy Olaszországban, de még az EP-ben sem. A lap szerint ugyanakkor Rogán nem részletezi azokat az országokat, ahol az eddigi magyar szokásjog van érvényben.

Két MSZP-s képviselő módosító javaslatot nyújtott be a kérdéshez, a lap számára ebből derült ki, hogy mi állhat Rogán javaslata mögött. Mint Bárándy Gergely és Tóbiás József írta, a Fidesz-KDNP 199 fős parlamentben 133 képviselővel van jelen, ami pont kétharmada a megválasztott képviselőknek. De ha aznap kormánypárti levezető elnök vagy alelnök ül a pulpituson, akkor nincs meg a kormánypártok kétharmada.

Ez pofátlanság!

Hétfőn le is zajlott a határozati javaslat általános vitája a parlamentben. A fideszes Gulyás Gergely szerint bár a politikai erőviszonyok érvényesíthetőségét is szolgálja a levezető elnöknek szavazati jogot adó változtatás, és szemben áll az elmúlt 24 év magyar gyakorlatával, a nemzetközi gyakorlathoz igazodik a változtatás – írja az MTI.

Bárándy Gergely (MSZP) bírálta, hogy európai példákat hoznak fel a változtatásokra, mert szerinte a kormányoldal az aktuális politikai helyzetének megfelelően, az éppen megszerzett kétharmad esetére válogatja össze őket.

Schiffer András (LMP) szerint akár egyet is lehetne érteni a javaslatokkal, ha nem a jelenlegi szituációban tárgyalják őket. Azt kérdezte: ha hárommal több vagy kevesebb mandátumot szerez a kormányoldal, „akkor is rájönnek ezekre az összehasonlító nemzetközi jogi példákra?” Pofátlanságnak nevezte a változtatást, és azt kérdezte: „nem szégyellik magukat”, hogy aktuálpolitikai helyzethez mérten rángatják a parlament működési szabályait?

A fideszes Balla György válaszában tisztességesnek, európainak és alkotmányosnak nevezte a változtatást, amely lehetővé teszi a kormányoldalnak, hogy éljen a választóktól kapott felhatalmazással.

Rogán egyébként egy másik javaslatot is benyújtott a háznak, ami a rapid törvények (reggel benyújtják, délután megszavazzák) megszavazásával áll kapcsolatban. Az eddigi szabályozás szerint a kivételes vagy sürgős tárgyalás akkor volt lehetséges, ha azt az összes képviselő négyötöde megszavazta. Rogán ezt úgy módosítaná, hogy ehhez nem az összes, hanem a parlament ülésén jelen lévő képviselők négyötöde is elég legyen. Az ellenzéki képviselők szerint a javaslat ily módon is tágítaná a kissé szűk kétharmad mozgásterét.