nononono

Kovács: senkivel sem találkoztam konspiratívan

2014.06.02. 17:26 Módosítva: 2014.06.03. 08:36
Kórházi kezelése után először állt nyilvánosság elé a kémkedéssel megvádolt jobbikos EP-képviselő. Kovács Béla továbbra is azt állítja, hogy soha nem állt kapcsolatban az orosz titkosszolgálattal és életében soha, senkivel nem találkozott konspiratívan. És a felesége sem.

Lám itt vagyok, épségben, egészségben

– kezdte hétfő délutáni sajtótájékoztatóját Kovács Béla, és valóban, a jobbikos EP-képviselő láthatóan sokkal jó bőrben volt, nem úgy, mint aznap, amikor a kémbotrány kirobbant. Az EP-kampány hajrájában a Magyar Nemzet írta meg, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (tehát a kémelhárítás) a Legfőbb Ügyészségnél feljelentette Kovácsot, mondván, hogy a jobbikos politikus Oroszországnak kémkedik. A Legfőbb Ügyészség Brüsszeltől kérte Kovács mentelmi jogának felfüggesztését, az eljárás hónapokig húzódhat.

A kémvád alaposan megviselte a politikust, aki szívproblémák miatt kórházba került és most állt először a nyilvánosság elé. Pedig közben ismét mandátumhoz jutott, mint a Jobbik EP-listáján szereplő harmadik jelölt.

"Erről nekem tudomásom nincs"

Kovács most is elmondta, hogy soha, semmiféle magyar vagy külföldi titkosszolgálatnak nem volt tagja, nem kapott tőlük munkát, megbízást, feladatot. A politikus szerint a munkájából fakad, hogy orosz diplomatákkal találkozik. Szó szerint ezt mondta:

Az a munka, amit én végzek, és itt konkrétan az Európai Parlament és az orosz parlament között működő közös bizottság tagsága, illetve a másfél évvel ezelőtt létrehozott energetikai munkabizottság a két parlament között, az evidens, hogy olyan szituációkat ad magával, ez a munka, hogy kénytelen vagyok, igen, orosz állampolgárokkal, igen, orosz parlamenti képviselőkkel, igen, külföldön pedig orosz diplomatákkal találkozni. (...) Óhatatlanul én ezekkel az emberekkel kapcsolatban vagyok, ez a munkám. Az aztán, hogy azok az emberek, azok a diplomaták, akikkel én találkozom, akik maximum egy névjegykártyát adnak a kezembe, aztán azon kívül többet nem, nem vagyok pszichológus, sem pszichiáter, hogy megállapítsam, hogy ki kicsoda. Az alapján tudok csak ítélni. Lehet, hogy közöttük voltak olyan emberek is, amelyek munkavégzésük során különböző feladatokat láttak el. Én, erről nekem tudomásom nincs.

Mindez röviden azt jelenti, hogy Kovács szerint ha találkozott is a munkája során olyan valakivel, aki az orosz titkosszolgálatnak dolgozik, ő ezt nem tudhatta.

Ennél lényegesebb, hogy többszöri kérdésre is határozottan tagadta, hogy konspiratívan találkozott volna bárkivel is. Utóbbinak azért van óriási jelentősége, mert a magyar kémelhárítók azt állítják, hogy kép-és hangfelvételekkel is a rendelkezésükre állnak, amelyek azt bizonyítják, hogy Kovács konspiráltan és szervezetszerűen állt kapcsolatban az orosz titkosszolgálattal. 

A mentelmi jogról lemondok, de addig nem tudok lemondani róla, amíg ez a mentelmi ügy nem kerül a jogi bizottság elé

- mondta a politikus, aki most azt ígérte: ő maga fogja kérni a jogi bizottság előtt, hogy függesszék fel a mentelmi jogát. Szerinte azért nem mond le most azonnal a mentelmi jogáról, mert "annak nincs értelme". 

"Neki ilyen kapcsolata nem volt"

Az Index az ellentmondásos életrajzával kapcsolatban kérdezte a politikust. Kiderült, hogy noha 1976 és 1980 között az amerikai Saint Mary középiskolában tanult Japánban, 1978-ban Magyarországon érettségizett, miután minden évben osztályozó vizsgát tett. Ez a magyarázat arra, miért szerepel a magyar középiskola tablóképén. Arra a kérdésünkre, hogy Japánban ki finanszírozta a középiskoláját, majd a magánegyetemét, azt mondta, hogy a szülei, merthogy abban az időben azok az iskolák nem voltak olyan drágák, mint most. Azt, hogy ki finanszírozta az iskolálat, azért tartottuk lényeges kérdésnek, mert édesapja nem diplomata volt a követségen, hanem gondnokként dolgozott, tehát kevesebbet is keresett, mint például a diplomaták. 

Az orosz feleségéről is kérdeztük, akivel 1979 óta együtt van és akiről a Magyar Nemzet azt állította, hogy a KGB alkalmazottja volt. Kovács elmondta, a felesége a japán állami tévécsatorna egyik orosz nyelvű műsoránál dolgozott és olyan útlevele volt, ami lehetővé tette, hogy különböző országokba, így aztán Magyarországra, a Szovjetunióba vagy éppen Ausztriába utazzon. 

Mindezt azért tartottuk fontosnak megkérdezni, mert hetvenes-nyolcvanas években szinte a lehetetlennel volt egyenlő, hogy egy orosz állampolgár csak úgy utazgasson a nagyvilágban. Ám Kovács Béla szerint ebben nincs semmi különös, a felesége pedig ezt a külföldre szóló útlevelét nem annak köszönhette, hogy különleges kapcsolatai lettek volna a Szovjetunióban. 

Biztos vagyok benne, hogy neki ilyen kapcsolata nem volt

- jelentette ki. Szerinte azt is észrevette volna az elmúlt évtizedekben, ha a felesége kapcsolatban áll az orosz titkosszolgálattal. 

Duginról Vonát kellene kérdezni

A sajtótájékoztatón Putyin egyik volt tanácsadója, Alexander Dugin is szóba került. Dugin hívta meg ugyanis Vona Gábort és Kovács Bélát tavaly a moszkvai állami egyetemre, hogy a Jobbik pártelnöke ott előadást tartson. Kovács szerint az a „nemzeti radikális-patrióta gondolat”, amit Dugin képvisel, jó példával szolgál a Jobbik számára is. Ugyanakkor azt mondta, hogy Duginról bővebben Vona Gábort lehetne megkérdezni. "Nem én alakítom a Jobbik külpolitikáját" - mondta szerényen.