Kínai bordélyházat lepleztek le Budapesten

2014.06.03. 15:33

Két, kínaiak által futtatott bordélyházat számolt fel a rendőrség Budapesten. Öt kínai állampolgárt (három férfit és két nőt) gyanúsítanak emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével, előzetes letartóztatásuk folyamatban van, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A házkutatás során fegyvereket, kábítószert és tízmillió forintot is találtak.

A gyanúsítottak és a prostituáltak is kínaiak, a vendégkör pedig kínai és vietnami állampolgárokból állt. A rendőrség közölte, hogy tavaly októberben szereztek tudomást a bordélyról, május 31-én tartottak házkutatást. Az itt látott körülmények nem feleltek meg az alapvető higiénés szabályoknak sem.

A gyanú szerint négy-hat nőt foglalkoztattak egyszerre két helyszínen, a bűnszervezet Kínában nehéz körülmények között élő nőknek kölcsönt adott a hazájukban, és a tartozást kamatostul kellett ledolgozniuk Magyarországon. Volt, akinek azt mondták, masszázsszalonban fogják foglalkoztatni őket, másokkal közölték az igazat. A prostitúcióra kényszerítettek útlevelét a bordélyházakban elvették, így tartották vissza őket.

A nőket Olaszországon vagy Szlovákián keresztül hozták be Magyarországra, a rendőrség ezért Kína mellett ezeket az országokat is megkeresi az ügyben. 

Tele tárral három éles lőfegyvert, kábítószergyanús anyagot és mintegy tízmillió forint értékben készpénzt is lefoglaltak a rendőrök. Az eddigi tanúmeghallgatások alapján valószínűsíthető, hogy 2012 nyarától működött a bűnszervezet, írja az MTI.