Balog Zoltán meghallgatása 14 órától a Népjóléti bizottság előtt folytatódott. Eddig ezeket mondta:
- Folytatják a megkezdett munkát az Emmiben, és erősebbé teszik a horizontális kapcsolatokat a tárca területei között. Egy példa: a mindennapos testnevelés nemcsak oktatási vagy egészségügyi kérdés, hanem szociális is, hiszen azoknak is biztosítja a sportolás lehetőségét, akiknek ez nem adatik meg.
- A csaladpolitika keretében az alsó jövedelmi rétegekben elők adózását is javították. A születés pillanatában szeretnének figyelni a hatranyos helyzetűekre a 0-3 éves kor között. Tobb eszközzel szeretnének javítani azon, hogy hat éves korukra elérjék az iskolaérettséget. Ma ugyanis minden második hátrányos helyzetű gyermeknél gond van ezzel.
- Balog fontosnak tartja, hogy a felemelkedésükért a szegény családok is tegyenek. Ezért adnak támogatást csak akkor, ha a gyerekek nem hiányoznak az iskolából. Más támogatásokat, ösztöndíjakat is függővé tehetnek a tanulmányi eredménytől.
- Balog inkább beszámolót tart az Emmi kétéves tevékenységéről, és mindenhez hozzáérti, hogy ezt fogja folytatni.
- A segélyezési rendszert is úgy alakították át, hogy az a munka világába vezessen. 50 ezer embert tudtak bevonni a közfoglalkoztatási programba. 25 ezer olyan család volt, ahol a 30 feletti ferfiaknak ez volt az első munkaviszonyuk.
- Az egészségügyben az egyik cél a háziorvosi rendszer megerősítése, hogy minél kevesebb beteg jusson el fölöslegesen kórházba. Mindenkit a megfelelő szinten kezeljenek. A mentőallomány egyharmadát új kocsira cserélik le a ciklus végéig.
Rovataink a Facebookon