Balog válaszolgat a kérdésekre, utána pedig a bizottság szavaz róla, alkalmasnak találják-e.
- Akik a 600 ezer hiányzó tankönyvről beszélnek, nem tudják, hogy 12 millió tankönyvet kell kiszállítani. Így kell nézni ezt a számot. Kisebb volt a problémák száma, mint amikor a tankönyvellátásért az önkormányzat volt a felelős.
- A tanárok fizetéséről: Balog mindennap beszélget egy tanárral, mert a felesége tanár. „Ha bármely tanárral találkoznak, akinek csökkent a fizetése, azt hozzák el hozzám."
- Kancellárrendszer: Igaz, hogy akinél a pénz van (az egyetemek vezetését ügyelő kancellár), az irányít, idézi a kérdést Balog Zoltán. "De a pénz valójában az adófizetőknél van" – mutat rá a miniszter arra, hogy minden rendben van.
- Az öntömjénezés után Balog Zoltán meglepő kijelentést tesz: „Nem szoktam mondani a döntéseinkről, hogy nagy siker, sőt, a minisztériumban meg van tiltva, hogy azt írják saját döntéseikről: "történelmi tett volt tőlünk az, hogy..." Mert a történelem majd eldönti, mi volt a minisztérium történelmi tette, mondta Balog.
- Andy Vajna tevékenységéről elmondta, hogy súlyos, működésképtelen rendszert vett át. Két komoly nemzetközi filmes elismerés - Karlovy Vary és Cannes - is jelzi, hogy valami elindult. Vajna szakmai közreműködése is benne volt a filmekben, ezért is volt a siker.
Rovataink a Facebookon