Elkezdődött Trócsányi László igazságügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatása is.
- Egy régi igazságügyminisztertől, Vladár Gábortól származó idézettel indított: „A jog nem csak az ész dolga, hanem a szív dolga is.″
- Elmondta, hogy eddig négy funkciójában találkozott a joggal, és mindegyik funkcióból hozott valamit. Egyetemi tanárként szeretné, ha egy egy nyitott tárca lenne, ahol van helye a vitának. Ügyvédként nagyon fontos számára a professzionális előkészítés, alkotmánybíróként az alkotmányos értékek védelme és a jogállam védelme, nagykövetként pedig az, hogy a nemzetközi jogra, az uniós jogra is figyelemmel kell lenni.
- Trócsányi szerint az igazságügyi minisztérium akkor tud jól működni, ha jogászminisztériumként dolgozhat. Az első feladatcsomag a kodifikációs feladat, de szociális szempontokat is érvényre fognak juttatni.
Rovataink a Facebookon