Kirabolta, majd rágyújtotta a házat

2014.06.04. 13:59

Egy egyedül élő öreg jánoshidai nőt rabolt ki erőszakosan egy férfi. Miután távozott, az eszméletlen nőre gyújtotta a házat. Amikor az idős nő magához tért, a ház földszintje már lángokban állt, de ki tudott menekülni.

Az általa adott személyleírás alapján a rendőrök elfogták B. Jánost, akinél az asszonytól származó értékeket is találtak. A rendőrség emberölés kísérletének gyanúja miatt indított eljárást.

Őrizetben a brutális támadó

A Police.hu közölte, hogy rendőrpszichológus és mentálhigiéniás szakember is segíti az idős nőt, valamint a rendőrség felvette a kapcsolatot a falu önkormányzatával és a megyei kormányhivatallal, akik támogatják a fedél nélkül maradt nőt.