31-35 fok, nagyon erős UV-B sugárzás lesz ma

2014.06.09. 18:44
A meteorológiai szolgálat három dunántúli megyére is kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetést.

A kedd reggeli veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében, valamint Budapesten citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat.

A meteorológiai szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon erős UV-B sugárzás lesz. A napon akár 15-20 perc alatt is le lehet égni. Emiatt mindenkitől azt kérik, hogy fokozottan védekezzen a leégés ellen, és aki teheti, délelőtt 11 és délután 3 óra között kerülje a napozást.

Az előrejelzés szerint kedden is többnyire derült, napos időre lehet számítani, de estefelé északkeleten nem zárható ki egy-egy zápor, zivatar. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a szél, csupán keleten, északkeleten élénkül meg, és zivatar környékén kis területen akár viharos széllökés is előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 31-35 fok között várható, késő este 22-28 fok lesz.