Megdőlhet a melegrekord, Valkón 37,9 fok van

2014-06-09T145309Z 768730344 GM1EA691RD301 RTRMADP 3 CZECH
2014.06.10. 12:56 Módosítva: 2014.06.10. 18:05

Az Időkép hőtérképe szerint Csongrádban és Valkón 37,9 fokot mértek. Ha az adatot hitelesíti az OMSZ is, akkor könnyen lehet, hogy megdőlt az országos melegrekord is, ugyanis június 10-én eddig a legmelegebbet, 35,6  Celsius-fokot 1996-ban, Kisteleken mérték.

Enyhülésre kedden nem nagyon számíthatunk, legfeljebb északkeleten alakulhat ki zápor, zivatar, és késő este is csak 22–28 fokra hűlhet le a hőmérséklet. Szerdán főként az ország középső részén számíthatunk gomolyfelhőkre és némi záporra, zivatarra, máshol derült, napos idő lesz, 31–36 fokos meleggel.

idokpe

A Met.hu előrejelzése szerint viszont csütörtök déltől először az Észak-Dunántúlon, majd estefelé az Északi-középhegységben is megnövekszik a gomolyfelhőzet, amelyből szórványosan zápor, zivatar várható, ezért már legfeljebb csak 32 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Péntektől pedig már az is előfordulhat, hogy bánhatjuk az eső utáni sóvárgást, ugyanis napról napra egyre felhősebb lesz az ég, és egyre többfelé kell számítani esőre is, olyannyira, hogy vasárnap örülhetünk, ha 26 fokot mutat majd a hőmérő.