Szuperzenekar száll szembe Lázár Jánossal

2014.06.10. 22:09 Módosítva: 2014.06.10. 22:09
  • Az Origo főszerkesztőjének váratlan menesztése miatt tüntetést szervezett a Kettős Mérce blog
  • A tüntetést nyolc nappal később egy másik követte, amely már az origós botrányért felelősnek tartott Lázár egyéb ügyeire helyezte a hangsúlyt
  • Miért kezdett hirtelen mozgalmi munkába egy blog? Kik állnak mögötte? És miből telik erre?

A tüntetések mögött egy szuperzenekar típusú szerveződés áll. Olyan emberek, akik más civil szervezetekben, mozgalmakban, akciókban már megmutatkoztak, ismerik egymást, és tudható, hogy nem elszállt arcok, hanem képesek megoldani problémákat.

Így jellemezte az Origo botránya miatti tüntetések szervezőit az egyik szónok, Papp Réka Kinga. A szervezőket amiatt kerestük meg, mert azonkívül, hogy a demonstrációt a Kettős Mérce nevű blog hirdette meg, semmit nem lehetett tudni a kezdeményezés hátteréről.

Tüntetés az Origo leváltott főszerkesztője mellett

A politika nyomást gyakorol a médiára
 

Pedig a helyzet már csak amiatt is érdekes, mert nyolc nap alatt két tüntetés  is  szerveződött az Origo főszerkesztőjének távozása, de még inkább Lázár János egyre intenzívebb működése miatt. Bár a tüntetések meg sem közelítették a békemenetek szintjét, a szervezők szerint kétezer, illetve két és fél ezer ember vett részt rajtuk, az Index pedig 1000-1000-re saccolta a tömeget, ez mégis feltűnő annak fényében, hogy

  • a sokkal súlyosabb alkotmánymódosítási machinációk sem mozgattak meg nagyságrendileg több embert, és
  • a tüntetés tényleg alulról szerveződött, nem segítette olyan potens szervezet, mint a békemenetet a magyar kormánnyal összefonódó álcivil CÖF.

A múlt hétfői tüntetést spontánul hirdették meg, Jámbor Andrásnak, a Kettős Mérce vezetőjének „erős felindultsága miatt”, tudtuk meg a Krétakör alapítványos Gulyás Mártontól. A blog körül ugyanakkor már korábban elkezdett szerveződni az a kör, amelynek tagjai nem csak blogot akarnak csinálni, hanem mozgalmat is.

Gyurcsány-mentes baloldalt akarnak

„A Kettős Mérce hat éve működik egy 10-12 fős kemény maggal. Most ezt szeretnénk kibővíteni, több emberrel, és egy sor offline tevékenységgel. Megmozdulásokat, programokat akarunk szervezni, beszélgetéseket, tüntetéseket” – vázolta az Indexnek a Kettős Mérce vezetője. Jámbor András „olyan baloldali fiatalokra számít, akik valóban tenni szeretnének valamit az országban.”

Azt a fajta balos közeget szeretnénk összefogni, amelynek tagjai semmit nem akarnak Gyurcsánytól vagy Bajnaitól, viszont szeretnének egy szociálisan érzékeny, együttműködő társadalmat csinálni

– beszélt ugyanerről a Lázár János tűnj el! című Queen-szám énekese.

Annak a baloldali identitásnak akarunk fórumot adni, amely a szociális érzékenységen és emberi jogokon alapul.

– mondta Jámbor András.

A krétakörös, humán platformos Gulyás Márton szerint pedig a „kritikus baloldali nyilvánosság” összefogása a cél:

Nem a kormánybuktatásra szerveződünk, hanem hogy teret kapjon a rendszerkritikus, baloldali hang.

„Spontánul szerveződünk″ – mesélte Papp Réka Kinga. – „Azok az emberek, akik egy ideje már mozognak jogvédő mozgalmakban, ismerik egymást. A Kettős Mérce ezeket az embereket hívta meg szerzőnek, vagy azért, hogy akciókat, programokat szervezzenek. Most hetente, kéthetente találkozunk.” A HaHából, Krétakörből, Humán Platformból, A Város Mindenkiéből érkeztek aktivisták – kaptunk egy olyan névsort, amely szinte pontosan azonos Lázár János kis halállistájával is.

Közéleti kabaré

A fentiekhez petíciók, tüntetések, vagy szókimondó blogposztokon át vezet az út? – firtattuk.

„A blog most nagyon értelmiségi. Több aktuális írást szeretnénk, ami értékeli az eseményeket. A cikkek egyszerűbb nyelvezettel íródjanak” – mondta Jámbor. „Újabb szerzőket hívtak a bloghoz. Tervezünk könnyebb műfajokat. Belpopnak nevezzük, könnyen fogyasztható, de etikus tartalom lenne, nem valami bölcsész lózungokkal teli szöveg. Például lennének videós világnézeti kabarék” – vázolt fel egy olyan irányt Papp Réka Kinga, amit más esetben bulvárosodásnak szoktak hívni.

Az első origós tüntetés még gyors ötlet volt, de a másodikat már azért szervezték, mert Lázár tevékenységét ott látták a közelmúlt minden felháborítónak tartott kormányzati lépése mögött.

A Kettős Mérce körüli társaság azonban nem feltétlen a tüntetésekre helyezné a hangsúlyt. Gulyás Márton szerint

az emberek egyre kevésbé hisznek a tüntetésekben, mert látják, hogy a hatásukra nem történik semmi.

„Nincs olyan szerveződés, program vagy hely, ahol a szociálisan érzékeny szervezetek és emberek találkozhatnának. Ezt akarjuk megszervezni” – mondta Papp Réka Kinga. Jámbor András pedig a hasonló külföldi szervezetek meghívását emelte ki.

Soha nem lennének párt

Demonstráció Lázár János ellen

Lázár János! Hagyjál!

A kérdésre, hogy a Milla mintájára elindulnának-e a párttá alakulás útján, a három megkérdezett nemmel felelt.

Papp Réka Kinga elismerte, hogy több szervezőnek van pártos múltja: ő a 4K! szóvivője volt, Jámbor az LMP-nek dolgozott, és képviselőjelöltként is indult, a pártszakadás után pedig a PM-ben tevékenykedett. Elmondása szerint azonban a pártoktól már eltávolodtak, éppen ezen tapasztalataik miatt.

Szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban a pártok mögött olyan mozgalmak állnak, amelyek hatást, nyomást gyakorolhatnak a pártokra. Ilyen szerveződésük Magyarországon talán csak a zöldeknek van. Mi ezt szeretnénk megvalósítani a baloldalon.

– mondta Papp.

Gulyás szerint sokaknak csalódást fog okozni, hogy nem lesznek gyakoriak a tüntetésekhez hasonló, látványos megmozdulások. „Szisztematikus építkezést szeretnénk. Ez pedig nem jó azoknak, akik frusztráltak, és ennek akarnak hangot adni. A mi munkánk évekig tart.”

Éppen ezért úgy számolnak, hogy hosszú távon nem számíthatnak szimpatizánsok szabadidőben végzett munkájára. A szerveződést jelenleg a Krétakör Alapítvány támogatja, de a tüntetések költségeit most vissza tudták fizetni nekik a demonstráción begyűjtött adományokból. A jövőben a kormánytól független alapítványoktól és közadakozásból kívánnak működni. A működéshez jogilag tisztázott szervezetre lesz szükségük, hangsúlyozta Gulyás, de az nem egy párt lesz. A megoldást még keresik.

Nem félnek Lázár haragjától?

A fenti programmal és résztvevőkkel mintha direkt feliratkoztak volna Lázár János vadászati listájára, vetettem fel. A miniszter a közelmúltban végrehajtott akcióival nyilvánvalóvá tette, hogy három dologgal nem tud megbékélni:

  • a civil társadalommal,
  • a független, kormánykritikus médiával,
  • és a tőle független pénzekkel.

Miközben a balos szerveződés éppen ezt a három elemet fogja össze. Nem tartanak a kormány kitüntető figyelmétől? – kérdeztem. Papp elégikus hangon válaszolt.

A saját szememmel láttam civil szervezeteket, amelyek állami nyomás alatt összeomlottak. Mi egyet tudunk tenni. Tiszták lesznek a könyveink, nem lesznek megkérdőjelezhető számláink, a politikai támadások ellen pedig az előremenekülés a megoldás.