Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Vádemelés a találomra késelő férfi ellen

2014.06.13. 12:53 Módosítva: 2014-06-13 12:55:16

Életfogytiglant kér a Fővárosi Főügyészség arra a férfira, aki ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot. A 25 éves férfi 2011 novemberében többtucatnyi késszúrással végzett véletlenszerűen kiválasztott áldozatával – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Kábítószerek miatti elmezavar

A vádirat szerint a vádlott az emberölés előtti években rendszeresen fogyasztott kábítószert, ennek hatására a bűncselekmény idején pszichés zavarokkal küzdött, és azt tervezte, hogy öngyilkos lesz. Annak igazolására azonban, hogy képes az emberi életet kioltani, elhatározta, hogy először egy ismeretlent fog megölni.

A gyilkosságra a XXII. kerületben keresett helyet, Napokig figyelte a helyet.  November 25-én az éjjel órákban egy 15 centiméteres pengéjű tőrkéssel a korábban kiválasztott Gyula vezér lépcsőhöz ment, hogy egy hozzá hasonló testalkatú, véletlenszerűen kiválasztott embert megöljön. Egy buszmegállóban több órán át várakozott, majd felfigyelt egy buszról leszálló - hozzá hasonló korú - sértettre, és követni kezdte munkából hazatérő áldozatát. Nem sokkal később megelőzte és megkérdezte tőle, mennyi az idő. Ekkor az áldozat szembefordult vele, a támadó pedig azonnal lesújtott rá.

Az áldozat ellenállt, egy rövid időre a támadó fölé is kerekedett, de a folyamatos szúrások miatt végül elvesztette erejét. A lépcsőhöz érve a vádlott a késsel a sértettre támadt, a férfit mintegy harmincszor megszúrta, illetve megvágta. A sértett – akinek egy kisgyermeke is volt – a helyszínen életét vesztette.

Nehezítette a kapcsolat hiánya

A vád előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, amelynek a törvény szerinti maximális büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés.

A gyilkosságot egy évvel később sikerült felderíteni. A vádlott – aki beismerte tettét – azért is tudott egy éven át szabadlábon maradni, mert a gyilkosságról senkinek sem beszélt, ráadásul semmilyen kapcsolata nem volt az áldozattal, így nehéz volt nyomára bukkanni.

A teszt után mégsem lépett

Bár a vádlott öngyilkosságot tervezve fogott a gyilkosságba, az MTI kérdésére Sulányi Vilmos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályvezetője elmondta: később valóban megkísérelte az öngyilkosságot, de a fájdalom miatt abbahagyta.