Cukiságbomba: elárvult sün-, és ürgekölykök az állatkertben

2014.06.15. 16:02

Elárvult sünökön és ürgén segítenek az állatkert munkatársai: „egy tucat aprócska sün és egy ürgekölyök cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyén” − áll az állatkert közleményében. Az elárvult, és ezért jelenleg emberi segítségre szoruló kisállatokat felnevelésük után természetes élőhelyükön fogják szabadon engedni.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben évente csaknem kétezer emberi segítségre szoruló, Magyarországon őshonos védett állaton segítenek. A mentett állatok nagy része madarak – például mérgezett sasok, áramütött egerészölyvek, meglőtt gólyák és fészekből kipottyant énekesmadár fiókák – közül kerül ki, de bőven akadnak hüllők és kisemlősök is.

Jelenleg sünöket és egy ürgét nevelnek az állatkert természetvédelmi mentőhelyének dolgozói. Az ürge négy héttel ezelőtt, a Kiskunsági Nemzeti Park területéről került be az Állatkertbe. Akkor éppen átszokóban volt a tejről a szilárd táplálékra. Most nagyjából másfél hónapos lehet. A sünök az elmúlt hetekben különböző helyekről kerültek be nagyobbrészt szopós korban. Szerencsére mindegyik állatkölyök jól van és egészségesen fejlődik, így várhatóan nem lesz akadálya annak, hogy felnevelésük befejezése után akár önállóan is megéljenek a természetben.