Lázár János a francia Riviérát is szerette

2014.06.18. 07:47 Módosítva: 2014.06.18. 09:06

A Blikk közérdekű adatigényléssel kikérte a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivataltól Lázár János 2006 és 2012 közötti polgármesteri útjait. Ezek szerint  hódmezővásárhelyi polgármesterként  a francia Cote d'Azur volt Lázár János legkedveltebb úti célja.

Háromszor is elutazott kíséretével a tengerparti Vallauris Golfe-Juanba, amely Cannes tőszomszédságában található a Földközi-tenger partján. Hódmezővásárhely testvérvárosába egyhetes utakat szerveztek a város pénzén.  

Lázárék valamennyi alkalommal strandszezonban látogattak el ide, kétszer június-július táján, egyszer pedig augusztusban. Valamennyi alkalommal egységesen nyolc-nyolc napot töltöttek ott.  A hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint ebből négy napot az utazás tett ki.

Lázárék autóval utaztak Vallaurisba. A polgármesteri autó benzin- és autópályamatrica-költsége 186 ezer, 195 ezer illetve 212 ezer forintot tett ki. A szállásra Lázár egyes államtitkári utazásaival ellentétben nem kellett vagyonokat költeni, mivel azt a meghívó fél fizette.

Lázár János volt, amikor csak hétfős kísérettel ment Vallaurisba (három helyi képviselő, két tolmács és két sofőr), de volt, amikor 93 fős küldöttséget vezetett, mert politikusokon, intézményvezetőkön kívül néptáncegyüttes, képzőművészek, népi mesteremberek is tagjai voltak a keretnek.

Lázár a hat év alatt összesen hétszer járt külföldön hivatalos kiküldetés révén. A franciaországi utakon kívül kétszer utazott el a holland testvérvárosba, Haarlemmermeerbe, egyszer-egyszer pedig a németországi Ulmba és a burgenlandi Bruckneudorfba.

Lázár benzinköltsége a külföldi utak során 1,1 millió forintot tett ki összesen, a város további 2315 eurós (mintegy 700 ezer forint) napi díjat biztosított. Államtitkárként jóval többe kerültek Lázár utazásai, állapította meg a Blikk. 

Hódmezővárhelynek a fentiek mellett más testvérvárosai is vannak. Ezekbe vajon miért nem utazott Lázár János?

Hódmezővásárhely más külföldi testvérvárosai

  • Aknaszlatina (Ukrajna)
  • Arad (Románia)
  • Baia Mare (Nagybánya, Románia)  
  • Bereck (Bretcu, Románia)
  • Hechingen (Németország)
  • Kelme (Litvánia)
  • Sokobanja (Szerbia)
  • Torontálvásárhely (Debeljaca, Szerbia)
  • Torda (Turda, Románia)
  • Vidin (Bulgária)
  • Zenta (Senta, Szerbia)
  • Zgierz (Lengyelország)
  • Tamar (Izrael)