11:00, November 27.
Japán 0
Costa Rica 1
Ahmad bin Ali Stadion E csoport
14:00, November 27.
Belgium 0
Marokkó 2
al-Tumama Stadion F csoport
17:00, November 27. ÉLŐ
Horvátország 0
Kanada 0
Kalifa Nemzetközi Stadion F csoport
20:00, November 27.
Spanyolország 0
Németország 0

Schmuck síremléket állíttatna Horn Gyulának

2014.06.19. 10:28

„Horn Gyula volt szocialista miniszterelnöknek, a baloldal ikonikus alakjának minden tisztelet kijár, és ezért méltatlan, hogy egy évvel a halála után még nem áll a síremléke” – mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a Fiumei úti sírkertben, miután Árok Kornéllal, a párt ügyvezető elnökével megkoszorúzta a volt miniszterelnök sírját.

Az MTI szerint Schmuck Andor a koszorúzás után azt javasolta az MSZP-nek, kezdje meg a síremlék felállításának előkészítését, amelyhez, ha kell, anyagilag is hozzájárul.

Tudom, hogy a szocialisták most mással vannak elfoglalva, de ha elfeledkeznek legfőbb tisztjükről, akkor ott nagyon nagy a baj 

– jegyezte meg.

A két politikus ezután koszorút vitt be a „tisztelet jeleként” az MSZP Jókai utcai székházába is.

Horn Gyula 2013. június 19-én, életében 81. évében hunyt el.

Az Európai Parlament brüsszeli székházában termet neveztek el a volt miniszterelnökről. Orbán Viktor egy német lapnak, a Bildnek adott interjúban azt mondta, nagyszerű tett volt, amikor 1989. június 27-én Horn Gyula és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a vasfüggönyt.



  • Hírek
  • Bankszámla