Alfréd
-2 °C
2 °C

Itt a hidegfront: szélvihar, eső, jégeső

000 DV1774948
2014.06.20. 11:15

Aki ma trikóban és szandálban ment be dolgozni, alaposan meg fogja bánni, ugyanis megérkezett a hidegfront viharos széllel, záporral, zivatarral, és lehűléssel.

Míg Szeged környékén 11 órakor még 25 fokos meleg volt, Budapesten már csak 18-20 fokot mértek, de az északi és a nyugati határnál még ennél is hidegebbet, 16-17 fokot. Az ország középső részén már esik az eső, de nagyrészt mindenhol felhős az ég, északkeleten pedig villámlik is.

terkep

Az OMSZ 7 megyére: Zala, Somogy, Baranya, Borsod, Heves, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyére adott ki elsőfokú riasztást heves zivatar és felhőszakadás miatt. Figyelmeztetésük szerint a záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat, és kb. 2 centis jég is eshet.

Az Időkép előrejelzése szerint a front átvonulását követően a hétvégén kissé szeles, de többnyire napos időre készülhetünk,  zápor csupán szombaton északkeleten fordulhat elő. Meglehetősen hűvösek lesznek a hajnalok, elsősorban vasárnapra virradóra csökkenhet több helyen 10 fok köré, illetve kevéssel az alá a hőmérséklet.

A nappali felmelegedés is mérsékelt lesz, szombaton 22-25, vasárnap 23-27 fok lehet. Hétfőn meleg, nyárias idő lesz, 24-28 fokos hőmérséklettel, de csak délutánig, ugyanis az esti órákban újabb hidegfront érkezhet.