Gyárfás
16 °C
29 °C

Szabadon engedték a Magyarországon halálos balesetet okozó horvát politikust

2014.06.20. 15:31

Feltételesen szabadlábra helyezték Radimir Cacic volt horvát miniszterelnök-helyettest pénteken, akit korábban 22 hónapos börtönbüntetésre ítéltek, mert 2010-ben Magyarországon két halálos áldozatot követelő közúti balesetet okozott.

A Jutarnji Listre hivatkozva az MTI azt írja, hogy Cacic kérte a magyar hatóságokat, engedélyezzék számára, hogy Horvátországban töltse le büntetését. Miután Magyarország ezt lehetővé tette számára, egy éve bevonult az isztriai Valturában található börtönbe.

Cacic büntetés felének letöltése - 11 hónap - után kérelmezhette feltételes szabadlábra helyezését. A börtön személyzete megerősítette Cacic elengedését, aki a sajtó elkerülése érdekében a hátsó kijáraton keresztül hagyta el az épületet. Cacic nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy szabadulása után vissza akar térni a politikai életbe.

Cacic 2010 januárjában az M7-es autópályán Budapest felé haladva nekiütközött egy vele azonos irányban haladó, magyar rendszámú gépkocsinak. A vétlen járműben utazók közül ketten életüket vesztették. Cacicot 2012 novemberében egy kaposvári bíróság egy év 10 hónap letöltendő börtönre ítélte.

A politikus az ítélet kihirdetése után lemondott miniszterelnök-helyettesi és gazdasági miniszteri tisztségéről, tavaly március végén pedig távozott pártja, a Horvát Néppárt-Liberális Demokraták (HNS) elnöki tisztségéből is.