Rafael
18 °C
32 °C

Országos tévécsatornát szeretne pártjának Vona

D MTZ20140621001
2014.06.21. 13:47 Módosítva: 2014-06-21 14:18:29

Meg akarja nyerni a választást a Jobbik 2018-ban, az őszi önkormányzati választásokon pedig az a cél, hogy a párt települési szinten is bebiztosítsa második helyét - jelentette ki Vona Gábor elnök a párt XI. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

A tisztújító kongresszuson Vona Gábor volt az egyetlen jelölt a pártelnöki posztra, estére megválasztották. Újraválasztották alelnöknek Sneider Tamás korábbi szkinhedvezért, Volner Jánost és Novák Elődöt is. Új alelnökök Z. Kárpát Dániel és Szávay István, korábbi MIÉP-es politikus.

Vona arról is beszélt, hogy kíméletlen időszak volt az elmúlt két év, amelyben az volt a fő kérdés, hogy meg tudják-e roppantani a pártot vagy megmarad. Hozzátette: utóbbi történt, s még előbbre is tudtak lépni. A következő két évet az alapok lefektetése időszakának nevezte, példaként említve, hogy

országos televízió- vagy rádiócsatornára van szükségük,

elő kell készíteni a kormányzati stratégiát és struktúrát, és át kell alakítani a szervezetet, mert az kezd túlnőni a kezdeti struktúrán. Emellett a külügyi kapcsolatok megerősítését is feladatként jelölte meg a pártelnök.

A Jobbik alapszabályát is módosították.

Ön szerint melyik csatornát nézte ki magának Vona?

  • 711
    Echo TV
  • 500
    Minimax
  • 491
    Comedy Central
  • 350
    RTL Klub
  • 284
    ATV
  • 152
    SuperOne

Vona szerint következő évek tétje nemcsak a megmaradás, hanem az, hogy ebben a nemzetközi és belföldi környezetben kormányra tudnak-e jutni. Ehhez elsősorban nem az ellenfeleket kell legyőzni, hanem saját hibáikat kell kijavítani.

Vona Gábor felidézte az országgyűlési és az európai parlamenti választáson történteket is, kiemelve: mára a Jobbik a legerősebb ellenzéki erővé vált. Arra a kérdésre, hogy az MSZP-nek van-e még hitele, azt felelte: igen, kétmilliárd forint. A Fideszt ugyanakkor a legveszélyesebb ellenfélnek nevezte, mivel szavai szerint a kormánypárt tud illúziót kelteni, úgy beszél, mintha jobbikos lenne, de MSZP-sként cselekszik.

A pártelnök a Jobbik sikerét abban látja, hogy az elmúlt két évben fegyelmezettebb, profibb, egységes volt a nemzeti oldal. A "cukiságkampányra" ( például a kampányban megjelent kiskutyás fotókra) utalva kijelentette: a pártnak a stílusbeli radikalizmust le kell vetkőznie, de a tartalmi radikalizmust nem.

Szerinte a néppárttá válás a "keménymagnak" irritáló lehetett, de ha végiggondolják, a Jobbik nem azért jött létre, hogy nagyobbat mondjon, hanem azért, hogy nagyobbat tegyen. Úgy kell néppárttá válni, hogy megőrzik értékrendjüket, programjukat, és abból egy vesszőt sem adnak fel.

A rendezvényt a pártelnök beszédét követően bombariadó szakította félbe.