Agrárium :-) strandolók :-(

2014.06.22. 11:20
Az Időkép szerint a következő napokban az ország nagy részén van esély kiadós esőre, így enyhülhet a hetek óta tartó szárazság.

Hétfőn a nap nagy részében még sok lesz a napsütés, és a délnyugat felől fölénk áramló meleg légtömegeknek köszönhetően igazi nyári időre készülhetünk, délutánra több helyen is megközelíti, sőt el is éri a 30 fokot a hőmérséklet. A délután második felétől azonban a délnyugat felől érkező nedvesebb levegő hatására az ország délnyugati felén egyre több lesz a felhő az égen, és már záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

Kedden és szerdán egy lassú mozgású, hullámzó hidegfront határozza meg időjárásunkat, így a több órás napsütésnek annyi. Keddre virradóra délnyugat felől egyre többfelé kell számítanunk záporok, zivatarok kialakulására. Mivel a fölénk áramló levegő nedvességtartalma meglehetősen nagy lesz, így több helyen akár felhőszakadás is kísérheti a gócokat.

A jelenlegi számítások szerint egy második intenzívebb hullám szerdán napközben érheti el ismét délnyugat felől hazánkat, így főként a nap második felében hullhat akár nagyobb területen is kiadós csapadék.

A front érkezésével több helyen megélénkül a szél, a hőmérséklet is visszaesik. Kedden lesz előreláthatólag hűvösebb, aznap a legtöbb helyen 25 fok alatt marad a hőmérséklet, majd szerdán az újabb csapadékmező érkezése előtt ismét több helyen 25 fok fölé melegedhet a levegő.

Csütörtökre ez a hullámzó frontrendszer várhatóan elhagyja hazánkat, szeles, az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb időben lehet részünk, de ismét egyre nagyobb területen süt ki több órára a nap.