Rendkívüli ülésen tárgyalnák a fővárosi szocialisták az önkormányzati törvényt

2014.06.25. 13:51

Rendkívüli ülés tart pénteken este 7 órakor a Fővárosi Közgyűlés, a testület összehívását kilenc szocialista és egy független képviselő indítványozta.

A közgyűlés összehívását azzal indokolták az indítványozók, hogy az önkormányzati választási rendszer módosítása "jelentős hatással lesz a fővárosi önkormányzat működésére, továbbá Budapest hosszú távú, homogén, egységes rendezőelvek mellett történő fejlődése is veszélybe kerülhet". A kockázatok feltárása és az érintett Fővárosi Közgyűlés javaslatának megfogalmazása érdekében az ülés összehívása halaszthatatlan, a közgyűlés döntésének elmaradása miatt az önkormányzatot súlyos hátrány érheti.

Az összehívást azzal is indokolták, hogy a hírek szerint a fővárosi önkormányzat gazdasági társaságait - a Főkert kivételével - állami tulajdonba akarja venni a kormány. "Ezeket a híreket sem a kormányzat, sem a főváros vezetése nem cáfolta meg, ezért az ügy hordereje miatt javasoljuk egy egységes önkormányzati álláspont kialakítását" - írták.

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett meghívóban az olvasható, hogy a közgyűlés összehívását indítványozó képviselők az indítványban napirendet nem jelöltek meg, írásbeli előterjesztést nem nyújtottak be. Az indítványban szerepelő első két témakör - törvénymódosítás, fővárosi gazdasági társaságok állami kézbe vétele - nem tartozik önkormányzati jogkörbe, a közgyűlésnek kompetenciája nincsen. Az indítvány alaki és tartalmi hiányosságai miatt elvileg nem alkalmas közgyűlési tárgyalásra.

Tarlós István ugyanakkor tájékoztat arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülését jövő hétfőre hívja össze.