Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Római-part: elnapolták a fakivágást

2014.06.28. 09:35 Módosítva: 2014-06-28 09:35:31

Új eljárást rendelt el a fővárosi kormányhivatal a római-parti mobilgáttal kapcsolatos fakivágások ügyében – írja a Népszabadság.

Az óbudai önkormányzat határozata ellen két civil szervezet azért tiltakozott, mert a Római-parton a magántelkek közötti területek tulajdonosa az önkormányzat, így érintettek az ügyben, saját magukra vonatkozó döntést hoztak.

A kormányhivatal a korábbi határozatokat megsemmisítette, és a II. kerületet jelölte ki az eljárás lefolytatására. A lap emlékeztet: a tavalyi árvíz felülírta a korábbi tervezet, mert a víz majdnem 40 centivel volt magasabb, mint a tervezéshez használt mértékadó árvízszint.

MG 0580
Fotó: Üveges Zsolt

A lap szerint a mobilgáthoz 700 fát kéne kivágni, a nyolcmilliárdos összköltségű mobilgát ideiglenes lesz, mögötte ugyanúgy kéne homokzsákolni ezután is, mint eddig. 

A projektet kiemelt állami beruházássá nyilvánították, így a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, ezért sokan attól tartanak, az önkormányzati választások után megindul az építkezés.