Vilhelmina
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Rabbi üzent a zsidó jobbikosnak

2014.07.01. 15:38
Jakab Péternek, a Jobbik zsidó származású polgármesterjelöltjének írt levelet Köves Slomó rabbi.

Mindenek előtt rabbiként, részben egyházi vezetőként és nem utolsó sorban a közbeszéd minőségét féltő honpolgárként írok Önnek

- kezdte levelét Köves Slomó. A rabbi azután írt levelet Jakab Péternek, hogy a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje jelezte: a nagymamája zsidó volt, "de kikeresztelkedett".

Köves felidézi, hogy Jakab két héttel ezelőtt  „bevonult a Jobbik a miskolci számozott utcákba, s negyven-ötven fő részvételével demonstrált a nyomortelepek ingyenes felszámolásáért”. A rabbi szerint ezek a „számozott utcák” a legmélyebb szegénységben élők utcái, az „ingyenes felszámolás” pedig azt jelenti, hogy ebből, a legnagyobb nyomorból a Jobbik kikergetné ezeket az embereket a semmibe.

Amikor Ön azt mondja, hogy „zsidó”, vagy „keresztény”, akkor ezt csak egyféleképpen gondolhatja: a hit alapján. Hitünk pedig a Bibliából táplálkozik, ahol Ön soha nem fogja megtalálni a szegényekkel szembeni fellépés szellemi megalapozottságát. Sőt, ennak az ellenkezőjét fogja tapasztalni. Olvashat a minden emberrel szembeni feltétel nélküli tisztelet fogalmáról, megismerheti az ember – mint Isten-képmása – értékét

- írta Köves. 

A rabbi egyúttal felhívta Jakab figyelmét arra is, hogy a Jobbik követelte a zsidók összeírását a magyar Parlamentben."

Ne tévedjen tehát: az Ön pártja Önt is összeírná. Ahogy a Jobbik szellemi ősei az Ön őseit is összeírták. Annak a Pártnak a képviseletében nyilatkozik, melynek alapszervezetei büszkén hirdetik a Cion bölcsei, a Mein kampf és Szálasi ideológiáját és műveit, mindeközben pedig az ön „származását” használják védőpajzsként. Vérvádakra hivatkoznak, és közben az ön ártatlanul elgázosított felmenőit használják fügefalevélként.

Köves Slomó azt írta, megrendíti, ha arra gondol, hogy egy zsidó honfitársa, "akinek felmenői között bizonyosan voltak olyanok, akiket meghurcoltak, elgázosítottak, elevenen elégettek vagy vagyonától, megélhetésétől megfosztottak olyan eszméket és ideológiákat kíván valami furcsa önigazolás alapján szolgálni, amelyek családja kiírtásához, legkevesebb jogfosztásához vezettek".

A felmenők, a származás – legyen zsidó, cigány, vagy más -  nem tesz önmagában bűnössé vagy érdemessé. Ahogy nem tesz például „mélyigénytelenné” sem

- írta a rabbi. 

Köves "aggódó állampolgárként" arra kéri Jakabot, hogy fontolja meg még egyszer, „honnan jön és hová megy”, fontolja meg jó úton jár-e, "számot fog-e majd tudni adni tetteiért felmenői és a Mindenható előtt." (A teljes levél itt olvasható.)

Nem ez az első alkalom, hogy Köves Slomó jobbikos zsidóval foglalkozik. Amikor 2012-ben kiderült, hogy a Jobbik egyik alelnöke, Szegedi Csanád zsidó származású, a pártból kirúgott politikus Kövest kereste fel. A rabbi segített Szegedinek abban, hogy a zsidó közösségbe integrálódjon.