Nem költözhet vidékre a honvédelmi tárca
„Teljesen elhibázott, végiggondolatlan ötletnek tartom, remélem, hogy nem lesz belőle valóság” – nyilatkozta Kövér László házelnök a Katolikus Rádiónak. A kabinet nemrég jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak Székesfehérváron, a Földművelésügyi Minisztériumnak Debrecenben a helye.
A Válasz.hu információi szerint az érintett két minisztériumnál már el is kezdődött annak felmérése, hogy a tisztviselők közül ki vállalná a költözést, de az ötszáz fős honvédelmi tárcánál és a hétszáz fős földművelésügyi minisztériumnál is bőven egyharmad alatt van a költözésre kész alkalmazottak száma. Ám nem csak a nagyarányú munkaerőpótlás okozna a gondot.
Ugyan érvként szokás felhozni, hogy Székesfehérvár amúgy is katonaváros, hiszen itt székel a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága (ÖHP), ám ez valójában a költözés ellen szól. NATO-alapelv, hogy két ilyen fontosságú irányító központ nem lehet egy helyen, mert háború esetén egy támadással meg lehet őket semmisíteni. Magyarán, a honvédelmi tárca költözése esetén az ÖHP-t ki kellene telepíteni, ami jelentősen növeli a költségeket.