Schwezoff Dávid lett a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetője

2014.07.03. 21:54

Schwezoff Dávid közgazdászt, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjét választották a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatójává a szervezet csütörtöki közgyűlésén, írja az MTI.

A BZSH korábbi ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv, aki hasonló posztot töltött be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében (Mazsihisz) is, áprilisban mondott le tisztségéről, azzal indokolva döntését, hogy az idén 79 éves lesz, munkakörének ellátása egyre nagyobb megterhelést jelent számára, és nem kíván a magyar közéletben dolgozni.

 Zoltai Gusztáv 1991 óta töltötte be a BZSH ügyvezetői igazgatói tisztségét. Utódja megválasztásáig Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke látta el a poszttal járó feladatokat.

A tisztségért négy jelölt indult: Schwezoff Dávid mellett Grósz Andor, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke, Horváth József, a lágymányosi zsinagóga elnöke és Kunos Péter, a BZSH számvizsgáló bizottságának elnöke, az Agrobank volt vezetője. A közgyűlésen Schwezoff Dávidot végül a második körben választották meg ügyvezető igazgatóvá: ő 27 szavazatot kapott, míg Kunos Péterre 24-en voksoltak.