Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Ügynökmúlt miatt kizárta komlói elnökét a Jobbik

2014.07.03. 10:49

A Jobbik kizárta soraiból és önkormányzati mandátumának visszaadására szólította fel Tasnádi László komlói elnököt. Novák Előd, a párt alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Tasnádi László nyolc évig volt III/III-as ügynök, tagságának megszüntetésével pedig jó példával szeretnének elől járni és állami szinten is hasonló szabályozást sürgetnek, írja az MTI.

Novák utalt a Magyar Nemzet cikkére, amely szerint a komlói politikus nyolc évig szolgálta a kommunista állambiztonságot. Azt mondta, Tasnádi László a lapnak és neki is tagadta ügynökmúltját, de telefonos beszélgetésük során végül néhány keresztkérdés után beismerte azt.

A Jobbik alelnöke azt is elmondta, hogy Tasnádi korábbi, a pártba való felvételi kérelmén is eltitkolta múltját, ez azonban összeférhetetlen a Jobbik alapszabályával, így az országos elnökség egyhangú szavazással döntött kizárásáról és önkormányzati képviselői mandátumának visszaadására szólította fel.

Novák Előd hangsúlyozta, hogy bár a komlói politikus nem töltött be olyan magas tisztséget, mint az azonos nevű rendészeti államtitkár, a legalacsonyabb szinten is elutasítják az ügynökmúltat. A Jobbik alelnöke kifogásolta, hogy nem tudták volt tagjuk múltját ellenőrizni és csak történészi kutatások során került elő a hatos kartonja, az általa készített jelentéseket pedig nem lehet megismerni. Ismét azt javasolta, hogy tegyék nyilvánossá az állambiztonsági múlt 2060-ig titkosított aktáit.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!