Európa Tanács: Magyarországon rossz menekültnek, romának és melegeknek lenni

2014.07.04. 21:12
Nils Muižnieks
Nils Muižnieks
Fotó: Európa Tanács

"A magyar jogrendszer emberi jogokat érintő változásai az elmúlt időszakban komoly nemzetközi kritikákat váltottak ki. Amíg viszont néhány területen előrelépés történt, bizonyos csoportok emberi jogi helyzete még hagy kívánnivalót maga után - mondta Nils Muižnieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a négynapos Magyarországi látogatása utolsó napján.

A biztos szerint Magyarországon a romákat a lakhatás és az oktatás területén is szegregálják. Muižnieks elmondta, a hatóságoknak minden rasszista esetet el kell ítélniük és ki kell vizsgálniuk, a rasszista szervezeteket pedig be kell tiltani, ha már nincs más megoldás. A biztos üdvözölte a Magyar Gárda betiltását, illetve a magyar hatóságok törekvéseit a rasszista szervezetek betiltására.

Bár 2007-ben Magyarország volt az első ország, ami elfogadta a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-Egyezményt, a biztos szerint a hatóságoknak többet kéne tenni az ebben foglalt jogok betartatásáért. Muižnieks szerint Magyarországon sok fogyatékkal élőnek nincs lehetősége, hogy éljen a jogaival, így korlátozva vannak abban, hogy autonóm döntéseket hozzanak. A biztos szerint az új Ptk. is tartalmaz az ENSZ-egyezménnyel ellentétes elemeket.

Muižnieks azt írja, 2013-ban csaknem 900 százalékkal megugrott a menedékkérelmek száma Magyarországon, viszont az esetek 26 százalékában a hatóságok őrizetbe vették a menekülteket. A biztos szerint a hatóságoknak csak a végső esetben kellene ehhez az eszközhöz folyamodniuk. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a politikai menekültek integrációjáért is többet kéne tenniük a hatóságoknak.

A szombati Pride a biztos szerint fontos próbája lesz annak, hogy hogy áll az ország az LMBTQ-közösség emberi jogainak tiszteletben tartásával. Muižnieks szerint ugyanis a homo- és transzfób retorika is gyakori a közbeszédben, ami szintén problémát jelent.

A biztos a hajléktalanság büntetését is kritizálta. A sajtószabadsággal kapcsolatban megjegyezte, hogy az újságírók forrásainak jogi védelmével, és a médiatanáccsal kapcsolat történtek olyan intézkedések, amelyek összhangban állnak a Tanács ajánlásaival, de az öncenzúra és a sajtószabadság egészének szűkülése miatt a biztos aggodalmát fejezte ki.