Gyurcsány publicisztikában magyarázza a cigányozó Pásztor jelölését

2014.07.05. 11:17

Gyurcsány Ferenc a Galamus Csoport oldalán megjelent publicisztikában magyarázza, miért támogatja a DK és az MSZP Pásztor Albertet, aki ősszel a polgármesteri posztért indul Miskolcon. 2009-ben ő volt az a rendőrkapitány, akit azért váltottak le, mert arról beszélt, hogy Miskolcon a magyarok „legfeljebb bankot vagy benzinkutat rabolnak, és minden más rablás az ő [a cigányok] részük ”

Nem tagadom, magam sem vagyok teljesen nyugodt

– ezzel a mondattal indul a publicisztika, amiben Gyurcsány többször is elmondja, hogy megveti azokat és küzd azok ellen, akik a származásuk alapján ítélnek meg más embereket. Külön kiemeli, hogy az egyik kormányszóvivője, a 2010-ben meghalt Daróczi Dávid is cigány származású volt.

Viszont a harmadik bekezdésben már ő is arról beszél, hogy Pásztor Albertnek a cigányokról szóló kijelentései

igaznak véltek.

„És tényleg csak a dermesztő szegénység vagy a gyalázatos előítélet az oka mindennek, vagy más is ott van a háttérben?” – kérdezi ezután.

Gyurcsány szerint Pásztor öt éve „rossz mondatokat mondott”, de ez nem jelenti, hogy ne értené a becsületesen élő cigányok szenvedéseit. És mivel Gyurcsánynak is voltak rossz mondatai, a volt miniszterelnök megtanulta, hogy mindig az egész embert kell nézni, sosem csak a kiragadott mondatokat.

Az utolsó két bekezdésben arról beszél, hogy a baloldal pont azért van bajban, mert az elmúlt huszonöt évben „nem néztek szembe egy hatalmas baj lényegével”, és ez vezetett a Fidesz mostani megerősödéséhez. Azzal zár, hogy szerinte Pásztor tisztességes demokrata, és a jelöltségét ellenzőknek nála egyébként is csak rosszabb választása van, hiszen csak a Jobbik jelöltjét, vagy „a nemcsak tűrhetetlenül beszélő, de átkozottan is cselekvő” fideszes polgármestert támogathatják.