Gizella
9 °C
14 °C

A zánkai tábor annyira fél a lépfenétől, hogy Tiszafüredről nem is fogadnak gyerekeket

2014.07.07. 09:49 Módosítva: 2014.07.07. 09:54

Ötven tiszafüredi gyerek nyaralását mondta vissza a zánkai gyermektábor a lépfenére hivatkozva. Azt mondják, azért nem jöhetnek hozzájuk nyaralni a gyerekek, mert „háromezer vendégük egészségét tartják szem előtt”. A Blikk cikke szerint ez azért furcsa, mert szakemberek igazolták, hogy a táborba készülő ötven gyerek teljesen egészséges.

Az ÁNTSZ orvosi ügyelete és Tiszafüred független polgármestere is próbált lobbizni a gyerekek érdekében. A tábor vezetői szóba sem álltak a polgármesterrel, egész szombaton tárgyalásra hivatkoztak. Az ÁNTSZ ügyeletese azt mondja,

a lépfene nem terjed emberről emberre,

tehát a gyerekek még akkor sem jelentenének senkire veszélyt, ha a betegek lennének.

A tábort felügyelő Nemzeti Üdülési Alapítvány a Blikknek azzal védekezik, hogy pénteken, amikor a tiszafüredi gyerekek visszautasításáról szóló döntést meghozták, még nem tudhatták, egészségesek-e. Kárpótlásul augusztusban várják az iskolásokat.

Közben Tiszafüreden befejezték a fertőző állományhoz tartozó tehenek és a környékbeli veszélyeztetett állatok oltását. A megyei kormányhivatal szerint több állat nem fog megbetegedni, a telepet is fertőtlenítették.

Pénteken derült ki, hogy Tiszafüreden lépfenefertőzés van. Egy helyi vállalkozó engedély nélkül működő vágóhídról vett anthraxos húst, amelyből aztán iskoláknak, idősotthonoknak és más közintézményeknek főztek ételt. Nyolc embert szállítottak kórházba a fertőzéssel összefüggésben, valamennyien jól vannak.