Tarlós nem vághatja ki a fákat a Rómain

2014.07.08. 15:17

Nem engedélyezték a fák kivágását a Római-parton, ezért továbbra is bizonytalan a tervezett mobilgát sorsa. Ezúttal a II. kerületi jegyző nem járult hozzá a fakivágásokhoz.

13966293 28132dc62c530ba4a2805232eaf3242a l
Fotó: Leicapress / Indafotó

A döntés nem jogerős, de a római-parti mobilgát építését ősszel valószínűleg akkor sem kezdik el, ha azt a Budapesti Kormányhivatalnál megfellebbezik. A Tarlós István által szorgalmazott fejlesztés ezzel már éveket késik.

Mobilgát az engedélyek mocsarában

A mobilgát ellen már a terv bejelentésekor jelentős civil tiltakozás indult. A gát ellenzői féltek attól, hogy elvesznek a part természeti értékei és ezzel sokak pihenési, kikapcsolódási lehetősége is.

A civil tiltakozás miatt került a fakivágások ügye a II. kerületi jegyzőhöz. Korábban az óbudai önkormányzat adta meg az engedélyt, de a határozatot megtámadta két civilszervezet, azzal az indokkal, hogy a kerület érintett az ügyben. A Budapesti Kormányhivatal helyt adott a tiltakozásnak, és a II. kerületet jelölte ki eljáró hatóságként.

A kerületi jegyző formai kifogásokra hivatkozva hozta meg elutasítását. Az Index birtokába került dokumentumok szerint a Fővárosi Önkormányzat nevében eljáró Erbo-Plan Kft. ugyanis nem csatolta a III. kerület megbízó levelét.

Az Erbo-Plan szerint ezt azért nem mellékelték, mert a kerület nem kapta meg a jogerős vízjogi engedélyt. Ennek hiányában pedig nem adhatja ki a megbízó levelet sem.

Ahogy arról beszámoltunk, Tarlós István márciusban bejelentette, az Országos Vízügyi Hatóságtól döntésétől függ, hogy megépítik-e a gátat. „Szakmai állásfoglalásért az Országos Vízügyi Hatósághoz fordulunk, majd ez alapján döntünk, milyen nyomvonalon épüljön meg a római-parti védőgát” – nyilatkozta a főpolgármester. A hivatal válasza március óta nem érkezett meg.