Tejjel kevert trágyát borítottak az útra a tiltakozó tejtermelők

2014.07.08. 12:03

Trágyát és tejet borítottak az útra Pécsen a tüntető tejesgazdák, akik az ellen tiltakoznak, hogy a beáramló import tej miatt ellehetetlenült a hazai ágazat, írja a Bama.hu. 

A lap szerint a Megyeri úton reggel hat óta gyülekeznek munkagépekkel a tejtermelő gazdák. Az országos akció helyi résztvevői egy kocsi trágyát és belekeverve import tejet borítottak a Mecsek Füszért Zrt. bejárata elé. Akciójuk indokaként azt hozták fel, hogy a Coop hálózat tagjaként a Mecsek Füszért is felelős azért, hogy szabad utat engednek a külföldi, olcsó tejnek. 

A tejtermelők országos akcióját támogatja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége is, mivel úgy vélik, hogy a magyar termelők hiába termelnek jó minőségű, olcsó, egészséges tejet, a boltok polcain mégis hátrányba kerülnek a sokszor kétes eredetű import termékekekkel szemben.

A MOSZ szerint a belföldi tejtermelők az egyik legalacsonyabb árat kapják az unióban, miközben a feldolgozók és a kereskedők olyan mértékben drágítják a tejet, hogy a drágább alapanyagból előállított, ezer kilométereket utaztatott import tejek is olcsóbban kerülnek a boltokba.

Az országos akciót Pécsen kívül Nyíregyházán, Ebesen, Nagytarcsán és Budaörsön hirdették meg, ahol félpályás útlezárást tartanak délután négy óráig mezőgazdasági munkagépekkel.