Kimentették a bajba jutott vitorlások nagy részét a Balatonon

2014.07.11. 05:43 Módosítva: 2014.07.11. 09:32

A Balaton szinte teljes területéről érkeztek a bajba jutott hajókról a segélykérések, írja közleményében a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. 

Csütörtök este tíz óra után kezdődött a „mentési nagyüzem” azt követően, hogy a Kékszalag vitorlásversenyen részt vevő hajók közül soknak keletkeztek műszaki problémái: a verseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban. Reggel 8 órakor a mezőny nagy része már beérkezett a balatonfüredi kikötőbe – 522 indulóból 400 –, 50-60 hajó viszont feladta a küzdelmet.

Eddig 3-4 hajó borult fel és került víz alá, 24 árboc- és 5-6 kormánytörés történt, továbbá 25-30 induló esetében az éjszakára megerősödő szélben történt vászonszakadás miatt kellett segítséget nyújtani. A vízbe kerülteket mind kimentették, eltűnt személyről nincs hír, néhányan megsérültek, amelyek közül a legsúlyosabb vállficam, illetve kézfejtörés volt eddig, nyilatkozta a szakszolgálat vezetője.

Voltak olyan hajók, ahonnan a személyzetet kimentettük, és a hajók ott maradtak. Három olyan hajóról tudunk, amelyek vagy a nádasban, vagy víz alatt vannak

– mondta Bagyó Sándor, aki szerint 25-30 hajót vontattak ki eddig a partra, de van néhány olyan hajó, amelyet majd a szél enyhülése után tudnak csak menteni.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának valamennyi hajója a vízen dolgozik, a Zánkai Központ, valamint a Verseny Koordinációs Központ is folyamatosan kapja az újabb és újabb segély kéréseket. A mentési munkákban a vízi rendőrség is részt vesz.

A jó szélben 522 hajó vágott neki csütörtök reggel a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred 155 kilométeres távnak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén.