EBESZ: Komoly gondok voltak az áprilisi választással

2014.07.12. 00:54

Pénteken készült el az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése az április 6-i magyar parlamenti választásról, ami komoly kritikákat fogalmaz meg a választási törvénnyel és a kampányidőszakban tapsztaltakkal kapcsolatban.

A 444.hu által felfolgozott jelentés szerint ugyan az új választási törvénynek pozitív hatásai is voltak, és a választás lebonyolítása is korrekten zajlott, a választási folyamat tisztaságát az EBESZ több ponton is bírálta. A szervezet megfigyelői által összeállított jelentés szerint aggályos, hogy

  • az új választási rendszert konszenzus nélkül fogadták el, a választókerületeket a kormánypártok érdekeinek megfelelően határozták meg
  • a győztes jelöltek után járó töredékszavazatok is a Fidesz-KDNP-nek kedveztek, 6 mandátumhoz jutottak így a parlamentben
  • kevés volt a női jelölt, a képviselőknek pedig egytizede sem lett nő
  • a külföldön dolgozó, itthoni lakcímmel rendelkező magyarok nehezebben szavazhattak, mint a határon túliak, amivel sérült az egyenlőséghez való jog
  • az állami propaganda a kormánypártokat segítette, sértve az EBESZ a demokratikus európai választások feltételeit meghatározó koppenhágai szerződését
  • a kampányfinanszírozás továbbra is átláthatatlan
  • a magyar sajtó erősen elfogult, nem plurális a médiapiac
  • egyetlen kisebbségi képviselőjelölt sem jutott be a parlamentbe.

A jelentés teljes szövegét angolul itt olvashatja el.