Pintér: Máskor is nyomozott telefontolvaj után az NNI

2014.07.16. 00:00

Kedd késő este jelent meg a parlament honlapján Pintér Sándor belügyminiszter válasza az Orbán Ráhel lakodalma után indult nyomozás ügyében. Pintértől a jobbikos Novák Előd kérdezte meg, hogy megalakulása óta hány esetben fordult elő, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Osztálya (vagy annak elődje) telefonlopás miatt DNS-vizsgálatot csináltatott.

Pintér azzal kezdte, hogy kijelentette: a rendőrség "nem tesz különbséget sem származás, sem etnikai hovatartozás, sem vagyoni helyzet, sem más különbség alapján", a konkrét ügyben szerinte sem szakmai előírás, sem jogszabály nem sérült. A belügyminiszter szerint a nyomozó hatóság minden egyes bűnügyben köteles a teljes tényfeltárást végrehajtani, illetve a lehetséges elkövetőket felderíteni, erre a törvényben meghatározott összes eszköz a rendelkezésére áll, és önállóan dönthet, hogy mit használ fel.

"A konkrét esetben is erre figyelemmel, törvényese került sor 26 személy tekintetében DNS vizsgálat elvégzésére" - írta Pintér. Pintér azt írta, hogy 2013-ban az NNI eljárt más telefonlopásos ügyben is, igaz, hozzáteszi, hogy ennek során "azonosítandó minta hiányában" nem alkalmaztak DNS vizsgálatot.