Fényképeken körözik a DK ököllel támadó tüntetőit

D  KB20140712003
2014.07.17. 10:22 Módosítva: 2014.07.17. 12:01

A rendőrség a honlapján tette közzé annak a három DK-s tüntetőnek a fényképét, akik megütötték a rendezvényen a Pásztor Albert polgármester-jelöltsége ellen tiltakozó Gulyás Mártont, a Humán Platform képviselőjét.

A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A Police.hu szerint két férfi július 12-én a Báthory utca és Hold utca kereszteződésében bántalmazta a sértettet, néhány perccel később pedig egy harmadik égő cigarettát dobott a hátán lévő táskájába.

01 37
Fotó: Police.hu

Az V. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-70-460-7210, 06-1-373-1000/45-140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111. Telefontanú zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), valamint a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

04 18
Fotó: Police.hu

Gulyás Márton a Demokratikus Koalíció Ellenállás napja nevű rendezvényén egy „Cigányozás helyett baloldali megoldást!” feliratú kartont tartott fel a tömeg közepén. Az emberek azonnal nekiestek, a papírt kitépték a kezéből, és többször megütötték.

05 17
Fotó: Police.hu

Gulyásék az ellen tiltakoztak, hogy a DK az MSZP és a helyi Együtt-PM úgy jelöli Miskolcon a cigánybűnözésről beszélő Pásztor Albert  volt rendőrkapitányt, hogy nem tudja megmagyarázni egykori és mostani szavait. Szerintük egyetlen egy mondatot se tudnak arról mondani, miért fontos Pásztor jelölése a rasszista szavazatok megszerzésén túl, és arra se adnak választ, milyen megoldást nyújtana a cigányok és a nem cigányok problémájára Pásztor Albert. 

A Demokratikus Koalíció akkori sajtóközleményében még azt állította, hogy Gulyás az Együtt-PM-mel közösen, szándékosan megtervezte ezt a provokációt (tehát szerintük azt, hogy a demokraták nekiessenek egy velük egyet nem értő embernek - a szerk.).

Gyurcsány Ferenc az eset után a Facebookon azt írta: végtelenül  sajnálja, ha inzultus érte Gulyást, azokat pedig, akik bántották, ő is elítéli. Ezek az emberek Gyurcsány szerint nem valók a DK-ba