Donát
-2 °C
12 °C

Dupla magyarázkodásba kényszerült a kormány a megszállási emlékműről

2014.07.21. 17:40 Módosítva: 2014-07-21 21:08:04

Rövid időn belült két közleményt is kiadott hétfő délután a kormány a Szabadság téri megszállási emlékműről. Az első az emlékmű feliratának fordításával kapcsolatos. Mint az Index megírta, Radnóti Zoltán rabbi hívta fel a figyelmet a blogjában arra, hogy szarvashibák vannak a német megszállás emlékművén olvasható héber feliratban. A poszt szerint egy oda nem illő kifejezés és két felcserélt sor azt mutatja, hogy héberül tudó ember nem látta a szoborra kerülő szöveget.

A kormányzati kommunikáció szerint viszont a

feliratok magyar nyelvről négy idegen nyelvre való fordítását az Országos Fordító és Fordításhitelesítési Iroda végezte (a Miniszterelnökség és a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából).

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a táblára került szöveget hitelesnek kell tekinteni. Arra a válaszban nem térnek ki, hogy mi az oka a sorok felcserélésének – ennek oka persze az is lehet, hogy a szövegek felvésésekor nem vették figyelembe, hogy a héber szöveget jobbról balra kellett volna olvasni. Az sem világos egyébként, hogy az MTA-nak milyen szerepe volt a szoborállításban.

A másik, szintén hétfőn délután megjelent, Orbán Viktor által kiadott közlemény azzal kapcsolatos, hogy Lázár János bejelentette: nem lesz avatóünnepsége a szobornak, miután a kormány tiszteletben tartja az elmúlt hetek társadalmi vitáit. Ez a közlemény – amit a kép után olvashatnak – szintén nem ad választ minden kérdésre, az nem derül ki belőle, hogy miért az éj leple alatt szállították a helyére a szobrot.

a tegnapi napon a magyar kormány eleget tett kötelességének, amellyel az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és ma élő magyaroknak tartozunk. Helyére emeltük azt a köztéri alkotást, amely arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett és elszenvedett. Mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt. Sok százezer ember életét követelte, és további millióknak okozott tengernyi szenvedést. 1944. március 19-től 1991-ig hazánk területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok. A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be. Gyermekeinket és unokáinkat arra figyelmeztetjük, hogyha szabad, békés, boldog életet akarnak, ha a Magyarországon élő emberek közötti egyetértést kívánják, és ha az elődök által fölhalmozott értékek fennmaradását fontosnak tartják, mindenekelőtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédeniük, megtartaniuk, és ha a szükség úgy hozza, visszaszerezniük. Legyen ez mindannyiunk számára egyszerre tanulság, intelem és parancsolat.

MSZP: A kormány elveszítette a kontrollt

Az MSZP elnöke szerint a kormány elveszítette a kontrollt, amit a Szabadság téri német megszállás áldozatai emlékművének felállítása is jelez. Tóbiás József hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában azt is hangsúlyozta, hogy a kormány nem formálhat mindent a maga képére, kizárt, hogy így erős Magyarországot építhet.

Véleménye szerint a konfliktushelyzetet a kormány megoldhatta volna, ha érzékeny és figyel a különböző társadalmi véleményekre. Azt mondta, a Magyar Tudományos Akadémia is aggályosnak nevezte ezt az ügyet, mert megosztja a társadalmat. A kormány azonban eldöntötte - folytatta -, hogy nem figyel a külső szereplők jelzésére, hanem politikai döntést hoz.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint a miniszterelnök nem akarja érteni a szobra körüli felháborodás és elutasítás erkölcsi okait. Nem akarja érteni, hogy az úgynevezett megszállási emlékmű elleni tiltakozás nem egyszerűen kormánya elleni, egyébként jogos tiltakozás, hanem az élet parancsa melletti kiállás. A vita nem bal- és jobboldal között van. A választóvonal az élet parancsa, a tisztesség, és a halállal, a gyilkosságokkal való cinkosság között húzódik.

Az emlékmű ügyében rendezett civil tiltakozáson felszólalt Demszky Gábor, korábbi főpolgármester is, aki szerint emlékmű a gyávaság emlékműve, ahogy a berlini fal is az volt, amelyet szintén az éj leple alatt építettek fel a város közepén.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!