A vízzel csak a baj volt

2014.07.23. 10:49

Kedden nyolcvankilencszer vonultak a tűzoltók a víz miatt, mondta az MTI-nek Mukics Dániel, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője.

A riasztások többsége Budapestről és Pest megyéből érkezett. Negyvenegyszer kidőlt fákhoz, harmincnégyszer szivattyúzáshoz kértek segítséget. Közlekedési balesetekben hatan sérültek meg.

  • Baranya megyében, Horváthertelenden egy házat háromszáz homokzsákkal kellett megvédeni a víztől.
  • Gödöllő több házának pincéjében negyven-ötven centi magasan állt a víz, a művelődési központnál lévő gyalogos aluljárót pedig le is kellett zárni egy időre.
  • Órákon át szivattyúztak Pomázon, a Budakalászi úton is, ahol egy csatornafedelet mosott el az eső. A forgalmas úton rövid ideig közlekedni sem lehetett.
  • Veresegyházon egy raktárt védő támfal mögött háromszáz négyzetméteren hatvan centi magasan gyűlt össze a lezúduló esővíz, amelynek a nyomása miatt a megrepedt támfalon át szivárogni kezdett a víz.
  • Dunakeszi mélyebben fekvő utcáiban több pincét öntött el a szakadó eső.
  • Öreg fák fordultak ki az elázott talajból, rádőltek az úttestre vagy a kerítésre Pest megyében.
  • Budapest XVII. kerületében, a Bögöte utcában egy autó alól kimosta a víz az utat.