Kamu, hogy az iskola miatt nem lehet társasozni az étteremben

2014.07.24. 06:48

Úgy tűnik, hogy tévedett az a vendéglő, amelyik azt mondta, hogy a közelben lévő iskola miatt tilos társasozni a kerthelyiségükben. Kedden írtuk meg, hogy egy budapesti XIII. kerületi, Pozsonyi úti vendéglőben az egyik pincér felszólította backgammonozó olvasónkat, hogy tegye el a játékot. A pincér arra hivatkozott, hogy a közelben van egy iskola, ezért tilos náluk a szerencsejáték.

Megkérdeztünk egy ügyvédet és a NAV Szerencsejáték Felügyeleit Főosztályát is, akik azt mondták, hogy ha pénz nélkül játszanak, tehát nincs vagyoni tétje a dolognak, akkor nem számít szerencsejátéknak a társasozás. Ezért tiltott szerencsejátéknak sem számíthat, a NAV azonban hozzátette, hogy végleges választ írásban tudnak csak küldeni.

Felhívtuk a vendéglőt is, ahol azt mondták, hogy egy kormányrendelet szerint az iskolák 50 méteres körzetében tilos a szerencsejáték. A vendéglő munkatársa azt mondta, a backgammon is szerencsejátéknak minősül, akár pénzben játsszák, akár nem. Hozzátette, hogy az egyik sör reklámját is le kellett cserélniük „alkoholmentes” feliratúra, ugyanezen rendelet miatt.

Majdnem elvesztem a közigazgatásban

Útra indultam a közigazgatás útvesztőiben is, hátha meg tudják mondani, hogy kinek volt igaza. Direkt nem mondtam sehol sem, hogy az Indextől telefonálok, mert így azt is tudtam tesztelni, hogy egy átlagpolgár milyen segítséget remélhet a bürokráciától. (Ráadásul ha az Indextől keresek egy hivatalt, akkor mindig kapcsolják a sajtóst, aki persze nem tudja a választ és írásbeli kérdést kér, amire napok múlva kapok csak reakciót.) Nem túl könnyen, de majdnem teljes sikerrel jártam.

Először hívtam a Pest megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget, de a három telefonszámuk közül egyiken sem ők vették fel. Megpróbáltam ezután a Győr-Moson-Sopron megyeit. Itt azt mondták, hogy hívjam fel az önkormányzat igazgatási osztályát, de gyanút fogtam és inkább megpróbáltam ismét a Pest megyei fogyasztóvédelmet. Felvették!

„Fogalmam nincs, nem tudom megmondani, ne haragudjon” – mondta az fogyasztóvédelmi ügyintéző. Azt javasolta, hogy hívjam fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (ami már a Magyar Nemzeti Bank része), vagy a Szerencsejáték Zrt.-t.

Nem nagyon lepődtem már meg azon, hogy a PSzÁF munkatársa sem tudott válaszolni a kérdésemre, cserébe nagyon kedves volt, ő is a Szerencsejáték Zrt.-t javasolta. Felhívtam hát őket is. Nem tudtak segíteni, de megadták a tuti tippet, a NAV Szerencsejáték Felügyeleti Főosztályát.

Ez elméletileg nem tartozik a tiltott szerencsejátékok körébe, tehát azt gondolom, hogy egy sakktáblát elővenni és ketten sakkozni egy asztalnál, ráadásul nem is pénzben, azt semmi nem tiltja 

– mondta az ügyfélszolgálatos lány. Hozzátette, hogy telefonon nem tud megalapozott szakmai véleményt mondani, úgyhogy írjunk neki emailt, harminc napon belül válaszolnak. Megtettük, amint válaszolnak, jelentkezünk.

Ha ideges vendég lettem volna, akit éppen kidobtak az étteremből, nem örültem volna a rengeteg telefonálgatásnak, az biztos. Nem tartozik szorosan a témához, de azért nem lenne rossz, ha lenne egy táblázat mindegyik telefonos munkatárs előtt, vagy képeznék őket, hogy egyből meg tudják mondani, melyik ügy melyik hatósághoz tartozik.

Az éttermek attól még megtilthatják

Az, hogy semmilyen törvény nem tiltja a nyilvános helyen való társasjátékozást, még nem jelenti azt, hogy minden étteremben szabad is. Az éttermek ugyanis dönthetnek úgy, hogy náluk erre nincs lehetőség és az Általános Szerződési Feltételeikbe beleírhatják, hogy náluk ugyan senki ne társasozzon. Ugyanúgy, mint ahogy a szórakozóhelyek is beleírhatják az ÁSzF-be, hogy aki náluk bulizik, arról fénykép készülhet, amit akár ki is tehetnek a honlapjukra.

Az éttermeket azért zavarhatja a társasozás, mert akkor

egy-egy vendég túl sok időt tölt el náluk anélkül, hogy fogyasztana, vagy csak keveset fogyaszt.

Az asztalt viszont foglalják, így más vendég nem ülhet le, ami miatt csökken az étterem bevétele. A vendégek gyors elküldésére amúgy változatos módszerei vannak az éttermeknek, például hogy desszertként csak fagyit szolgálnak fel (ami ugye elolvad, nem lehet rajta a végtelenségig nyammogni), vagy időnként odaküldik a pincért, hogy a vendég kér-e még valamit, ezzel éreztetve, hogy fogyasszon, vagy távozzon.