Csak tervezésre 1,4 milliárdot költ a várba költöző miniszterelnökség

DMOHA20131206001
  • Orbán Viktor bejelentette, hogy két éven belül hivatalával együtt átköltözik a budai Várban található Karmelita kolostorba.
  • A szóvivő szemérmesen elhallgatta, hogy az épület nem üres, 13 éve itt működik a Nemzeti Táncszínház, ami a magyar táncművészet legfontosabb helyszíne.
  • Azt, hogy költözniük kell, a sajtóból tudták meg.
2014.07.31. 22:51

Összesen 1,4 milliárd forintot szán a kormány a budai Várban található karmelita kolostor átalakításával kapcsolatos közbeszerzésre és tervezésre, a tervek szerint két éven belül oda költözik át a Miniszterelnökség Központi Hivatala - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

A közlönyszerint az átépítés miatt szükségessé váló közbeszerzési eljárások fedezetére 756,2 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

A kormány felkéri Lázár JánosMiniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával gondoskodjon arról, hogy a 2015-ös és a 2016-os központi költségvetésében összesen 704,3 millió forint összegű forrás álljon rendelkezésre a kolostor átépítésével összefüggő beruházástervezési, mérnök-lebonyolító és mérnök-tanácsadó, valamint műszaki ellenőri feladatokra. Ebből a beruházás céljaira 2015-ben 585,4 millió forintot, 2016-ban pedig 118,9 millió forintot használnának fel.

Eközben a kolostort most használó Nemzeti Táncszínház 293 millió forintot kap a kormánytól a 2014/15-ös évad "zavartalan lefolytatására", emellett 150 millió forintot fordítanak a teátrum új játszóhelye kialakításának előkészítésére.  L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára július 14-én közölte az MTI-vel, hogy a Várból kiköltöztetendő Nemzeti Táncszínház a Millenárison kap új otthont. Azt mondta, az állam a teátrum működési támogatásának emelését is tervezi.

Orbán akar oda költözni

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-éig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-éig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik.

A kabinet a július 18-ai MagyarKözlönyben megjelent kormányhatározatában rendelte el az ingatlan felújítását és átépítését úgy, hogy 2016. március 15-éig a karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, valamint az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözhessen a Miniszterelnökség Központi Hivatala.