Lemondatná Sesztákot a Magyar Nemzet

2014.07.31. 08:25

Kiderült, hogy akár offshore-nak is nevezhető cégek hozhatók kapcsolatba a miniszter egyik vállalkozásával. Az egyiket egyenesen a közeli és jól hangzó nevű Cipruson alapították.

− kezdi A miniszter lépjen félre! című vezércikkét a mai Magyar Nemzet. A lap szerint Seszták Miklós úgy védekezik − ezek nem offshore cégek, mivel az EU-ban lettek bejegyezve −, mint Simor András egykori jegybankelnök.

Seszták Miklós ügyvédi tevékenységében jelentős részt tett ki a cégalapítás. Vélhetően vagyona megalapozásában is szerepet játszhatott, hogy a 2000-es évek elején mintegy 700 orosz és ukrán tulajdonú cég létrehozásában segédkezett. Az Index számolt be arról, hogy a politikus által alapított nagyszámú kft.-t néhány év múlva a cégbíróságnak kellett megszüntetnie behajthatatlan köztartozásaik és törvénytelen működésük miatt.

Seszták akkor azt mondta, hogy ő csupán a cégek létrehozására kapott megbízást, későbbi tevékenységükhöz nem volt köze. A napokban viszont kiderült, hogy a miniszter ügyvédként olyan cég tevékenységében is eljárt, amelynek ő maga is tagja volt, jóllehet ez tilos az ügyvédek számára. 

Ki ez a miniszter? Kóka János? Nem, bár a múltjától lehetne. Ez a miniszter nem annak a bizonyos Elmúlt Nyolc Évnek a szereplője és terméke, hanem az Elmúlt Pár Hónapé. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterről van szó. Mindezt a parazsat ő gyűjtötte a fejére alig néhány hét alatt.

− írja Csermely Péter a Magyar Nemzetben, és hirtelen valamiért még arra is rádöbben, hogy a mutyialapú társadalom helyett munkaalapúra van szükség.