nonononononono

Közmunkásokat is bevetnek, hogy időben eljussanak a tankönyvek az iskolákba

2014.08.07. 11:15

A 444 úgy tudja, hogy a települési polgármesterek levelet kaptak a megyei kormányhivataloktól, amiben azt írták nekik, hogy

a tankönyvek szállítása során az anyagmozgatási, rakodási feladatok végrehajtása, az átadás-átvétel gyorsítása érdekében az idei esztendőben a közfoglalkoztatásban résztvevőknek is szerepet szánnak. ... Kérem, hogy a kiszállítási tervben szereplő időpontban a megadott közfoglalkoztatott létszámot (hagyományos hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás létszámából) biztosítani szíveskedjen.

Mint ismert, tavaly szeptemberben nagy botrány volt belőle, hogy számtalan iskola nem kapta meg a megrendelt könyveket az iskolakezdésre.

A lap emlékeztet rá, hogy feltehetően ennek volt köszönhető, hogy februárban a rendőrkapitányság vezetői kaptak levelet a Belügyminisztériumtól, amiben arról tájékoztatták őket, hogy Pintér Sándor döntése alapján a rendőrség közreműködik a 2014/15-ös tanévre megrendelt tankönyvekkel történő ellátás feladatainak tervezésében, szervezésében és végrehajtásában.

A Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. egyébként a Magyar Posta Zrt.-t bízta meg a tankönyvek kiszállításával, de a 444-nek a Posta nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hány tankönyvről van szó, ki finanszírozza a szállítást és az mennyibe fog kerülni.

A tankönyvek kiszállítása az iskolákba kedden kezdődött meg, a köznevelési államtitkárság ígérete szerint ez minden iskolában befejeződik augusztus 30-ig. Az Oktatáskutató és fejlesztő Intézet szerint a megújuló tankönyvellátás már idén több mint másfél milliárd forint megtakarítást eredményezett, amelyből félmilliárd forint a családok pénztárcájában maradt, egymilliárd forinttal pedig a költségvetés kiadásai csökkennek.